2014. január 26., vasárnap

17 év után újra színpadon a Rigoletto Győrben

Giuseppe Verdi 1852-ben írta meg háromfelvonásos operáját, a Rigolettot. Verdi ekkor 38 éves volt. A történet Itáliában játszódik az 1500-as években.                          A Győri Nemzeti Színházban 1982 és 1997 után tegnap mutatták be óriási sikerrel.


Forgács Péter a Győri Nemzeti Színház igazgatója duplán ünnepelhet a napokban. Idén a Magyar Kultúra Napján művészeti díjban részesült a város kulturális életében nyújtott magas színvonalú művészeti tevékenységének elismeréséül. Ezúttal szívből gratulálok neki. 
Másik érdekes dolog az életében, hogy Verdi: Rigoletto című operájának rendezésével, élete első operarendezését csinálta meg a Győri Nemzeti Színház társulatával. Olyan vendég operaénekeseket hívott, mint: László Boldizsár- a Cotton Club Singers egykori énekese-, Alessandro Codeluppi, Gurbán János, Laborfalvy Soós Béla, Kovács Éva vagy Sipos Marianna. 
A győri művészek sorából többek között Bede Fazekas Csaba, Lázin Beatrix, Schwimmer János és Vincze Gábor Péter lépnek színpadra.
,, Szeretem az operát, mint műfajt, de annyira mégsem áll közel hozzám..." - Gyorsan hozzátette: ,, Most úgy érzem, hogy még egyszer biztosan fogok operát rendezni. Vagy akár többször is. Kapcsolat volt, erotika volt, vagyis minden előkerült, ami kell ennek a darabnak a sikeréhez. Elégedett vagyok!" - mesélte Forgács Péter az egyik internetes portálnak. 
Bede Fazekas Csaba 1982-ben játszotta a főszerepet, Rigolettot. Éppen 32 éve. Korábban kérdeztem jelenlegi szerepéről.

Verdi: Rigoletto c. operáját próbálják, melyben Monterone grófot alakítja. Hogy bírja fizikailag a próbákat?
Hála isten fizikailag is jó erőnlétben vagyok, nem érzem megterhelőnek a munkát. Annak idején több rendezésben is játszottam ebben a darabban, akkor a címszerepet. Szeretem csinálni.

Fotó: Erdélyi Ákos

A premieren Medveczky Ádám Kossuth- díjas karmester vezényelt.

Fotó: Internet