2014. január 9., csütörtök

Jucika jól van! - Riport Szina Kinga színésznővel



„Az ember mindegyik szerepét annyira magáévá teszi és formálja, hogy egy idő
 után mindegyik előadáshoz egy nagyon erős kötődés alakul ki.”

Mikor kezdtél foglalkozni a színjátszás gondolatával?
Egész kis koromban döntöttem el, egy óvodai előadás kapcsán. Aztán színjátszó kör,
versmondó versenyek, ahogy ez lenni szokott. Középiskolában már egész tudatosan
készültem a felvételire, de a Színművészeti  Főiskola nem jött össze. A Nemzeti Színi
Akadémiára felvettek  ami egy három éves gyakorlati képzés volt. Utána játszottam az
RS Színházban , a Kolibri Színházban, majd 2000-ben szerződtem Győrbe.
Mi a titka Jucika karakterének? Nagyon hitelesen játszod a szerepet, hogy
találtál rá a karakterre?
Fotó: Győri Nemzeti Színház
Minden próbaidőszaknak megvannak az egyedi, adott szerephez kapcsolódó nehézségei,de általánosságban elmondható, hogy számomra az átgondoltság és az
átélés hozza meg a megoldást.
Így volt ez ennél a feladatnál is, természetesen a hozzákapcsolódó ötletek és a mozgástechnikai elemek kidolgozásával együtt. Nem adta magát könnyen a karakter és időbe telt megtalálni azt az állapotot, amelyben ez az asszony a mindennapjait éli.
Az előadásban biciklivel történő eséseknek vannak sérülési következményei? 
Hogyan éled át ezeket a helyzeteket, hogy készülsz fel ezekre?
A próbák alatt volt idő alaposan kigyakorolni minden esést, személyesebb helyzeteket,
hogy elkerüljük az esetleges fájdalmakat, sérüléseket. A színpadon nem követhetünk el
direkt módon olyant, ami fájdalommal jár. Előadások előtt mindig kipróbálom a biciklit,
és hogy jól tudok- e kanyarodni vele.
Ha dupla előadás követi egymást, egy este mennyire nehéz ugyan olyan 
kifinomított színészi játékkal a legapróbb részleteket, érzelmeket kimutatni 
eljátszani?
Egy írott darabnak ritmusa van , amit már a próbák alatt meg kellett találni. Ezt a
ritmust tartani kell az előadások során, hogy az egyes poénok is megmaradjanak
és még ehhez illeszkedik a cselekvés sor.
Rengeteg kedves szerepet játszhattál eddig is a Győri Nemzeti Színházban. 
Melyiket érezted igazán magadénak?
Nem igazán tudnék sorrendet állítani. Az ember mindegyik szerepét annyira magáévá
teszi és formálja, hogy egy idő után mindegyik előadáshoz egy nagyon erős kötődés
alakul ki. Pont ezért, amikor leveszünk a műsorról egy előadást, midig van egy kis
búcsú szomorúság az emberben. Igazságtalannak érezném, ha bármelyik szerepemet
előtérbe helyezném a másikkal szemben.

Fotó: Győri Nemzeti Színház
Hogyan fogalmaznád meg színészi hitvallásod?
Őszinteség, személyesség ez a nagyja a színjátszásnak ezt a két dolgot mindenképpen
tartani kell.
Színészi játékaidban, a színpadon már megmutattad. Szavakban összefoglalva 
drámai színésznőnek tartod magad valójában?
Nem szeretném magamat kategorizálni, de tény, hogy közel állnak hozzám azok a
szerepek, melyek igénylik a drámai vénát. Szeretem. Ugyan akkor nevettetni is
szeretek vígjátékokban. - és persze nevetni is- Azt gondolom, hogy minél több színű
és több fajta feladatot kap egy színész, annál boldogabb és kielégítettebb szakmailag.

Köszönöm szépen! 
Én is köszönöm!

Korábbi fotó az Irodalmi Kávéházban.  Fotó: Csobay Dániel




Szina Kingával és Sárközi Józseffel az Egy nap a kulisszák mögött nevű programon