2014. január 19., vasárnap

Nem mindennapi találkozás A kripli Billy-jével – Járai Mátéval




Tavaly októberben mutatták be a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében Martin McDonagh művét: A kriplit. A történet szívünket, lelkünket megdolgoztatja.

Ezúttal a színészbüfében A kripli Billy-jével találkoztam, aki, amint megszólalt a sokoldalú  Járai Mátévá változott. 
Amikor „A kripli”-t nézzük, a hatása alá kerülhetünk az előadásnak, azoknak a művészi alakításoknak, melyek érzelmeket válthatnak ki belőlünk. Csodálattal néztem többek között Járai Máté kidolgozott, kifinomított színészi játékát is. Mind az élethelyzet, szituáció, mozgás, beszéd, mind-mind külön megérdemli a nézők koncentrációját. Ez  igazi színház. 
Elgondolkoztam, hogy vajon mennyi lelki ereje lehet Járai Máténak? Hiszen rendkívül sokoldalú, az ország két végében is szerepel, több műfajú darabban játszik.



 
Jelenleg, ma este is Billy-t alakítod A kripli című előadásban, aki kacskakezű, kacskalábú, 16 éves fiú. Először, amikor néztem az előadást, ámulattal csodáltam és emeltem meg előtted a nézőtéren ülve képzeletbeli kalapomat, hogy annyira hitelesen és olyan átéléssel játszod ezt a szerepet is. Rengeteg ismerősöm is látta az előadást és velem együtt mindenki elérzékenyült kicsit szereped láttán. Hogy bírod lelkileg, fizikailag egy héten keresztül minden este ugyanolyan meggyőzően eljátszani ezt a figurát?
Ez egy  briliáns mű, egy briliáns szerep. Nem szeretném túl misztifikálni, a színészet a mutatás művészete, nem kell napról napra meghalni és sorozatgyilkosnak lenni, hogy az ember jól játssza el, amit éppen játszik. Az érzelmeinkkel és az idegrendszerünkkel játszunk estéről-estére.  Egy pofon a színpadon is fáj, a könnyek valódiak és ennek a fiúnak az életét kell élni ebben a három órában, mindig. Engem rettenetesen kifacsar, de hosszú évekre feltölt ez a szerep. Azzal a lehetőséggel és azzal a bizalommal, amit a színház belém fektetett. Mivel ez a szerep lelki és fizikai fáradtságot is követel, amikor nagyon sokat játsszunk belőle egymás után, az a nehéz, hogy még a negyedik előadás is olyan legyen, amilyennek én szeretem vagy ahogy megrendezték. Nem véletlen, hogy nincs belőle dupla előadás.
Ehhez az előadáshoz kell az embernek egy olyan pont, amikor helyre teszi a lelkében a dolgokat. Ahogy látom a nézők 90%-ra is hatást gyakorol ez a szerepem. Nagyon köszönöm azt a nézői szeretetet is, amit kapok. 

Hogy találtál rá a figurára?  Nem lehetett egyszerű a rátalálás…                                         
Ez az évad első bemutatója volt a Kisfaludy Teremben. Nyár végén kezdtünk el dolgozni, augusztus végén kezdődtek el a próbáink és október közepéig dolgoztunk vele. Egy teljes nyaram volt arra, hogy beleéljem magam, hogy ezt kell majd játszanom. Balikó Tamás rendezőnkkel nagyon jó volt a közös munkában, hogy nem kellett különösebben terelgetni engem, hanem mutattam neki valamit és ő azt az esetek 90%-ban helyesnek találta. Kitaláltam, hogy ez a fiú hogyan járjon, hogy tudok úgy játszani, hogy az egyik kezemet nem használhatom vagy hogy tudok úgy menni, hogy az egyik lábamat húzom. A beszédet úgy kellett kitalálni, hogy azért mindenki számára érthető legyen, ugyanakkor kásás, ami a próbák alatt nagyon sokat alakult. A próbák során nem tettem fel kérdéseket a rendezőnek a fiúval kapcsolatban. Nagyon egyértelmű volt számomra, hogy mit kell játszani. A rendezőnek nagyon pontosak az instrukciói, tehát, akinek erre érzékenysége van, akár szociális érzékenysége, az ilyen fogyatékkal élők iránt, kellőképpen figyelmes, jól össze lehet szedni ennek a jegyeit.

13 évesen eljátszottad már a Macskák című musicalben Elvisz Trént. Saját házatok kertjében előadásokat rendeztél egy születésnapodra  kapott színpadon. Hogy sikerült olyan fiatalon a Elvisz Trénszerephez vezető út?
Gyermekkoromban nagyon meghatározó volt, hogy később színész lett belőlem. Egyrészt a saját színpaddal, amit említettél. Ezt az Elvisz Trént úgy kell elképzelni, hogy nem a Madách Színházas Macskákról van itt szó, hanem  az általános iskolában volt belőle egy előadás. Egy amatőr társulat előadása volt, hihetetlen nagy sikerrel, a televízió is felvette, elég messze eljutott a híre. Azt hiszem mindig is ezt szerettem volna csinálni. Szüleim is felismerték és mindig támogatták, hogy jó úton járok és valósítsam meg az álmaimat. Ehhez készült az említett színpad is a kertbe, ahol hatalmas sikereim voltak, nagyon szerettem.

A napokban olvasgattam a színház nagy évkönyvét, amit korábban adtak ki a 30 éves évfordulóra; és egy 1979-es adatra bukkantam. Ráadásul ez az időpont majdnem egybeesik a te 1 éves születésnapoddal, amikor az akkori győri MMK Kamara Színház bemutatta Szép Ernő: Patika című előadását, amit Maár Gyula filmrendező rendezett és Törőcsik Mari játszotta a Patikusnét. Mesélnél kicsit a rokoni kapcsolatotokról?
Mari mama sokáig játszott itt Győrben. Nagyon érdekes, hogy pont egyidős vagyok a Győri Nemzeti Színházzal, ezzel az épülettel, ahol most beszélgetünk, ugyanis ’78 novemberében adták át, én pedik ’78 októberében születtem. Gyakorlatilag egy hónap különbséggel ünnepeltük a születésnapunkat. Ez is egy ilyen furcsa véletlen, de az is lehet, hogy nem véletlen… A rokoni kapcsolatról pedig annyit, hogy az említett Maár Gyula filmrendező az én nagypapám, akit sajnos néhány hete elveszítettem. Fájó pont ez most, pont karácsony előtt történt. Az ő felesége Törőcsik Mari. Ahogy ő szokta mondani: balkézről jött unokája vagyok.

Próbáljátok a Csoportterápia című mjuzikelkámedi-t. Milyen előadásra számíthatunk?
Nagyon nagy siker lesz, nagyon fogják szeretni. Igazi populáris, könnyed szórakozást ígér. Nem titkolt szándéka a rendezőnek, hogy talán mélyebbre ássunk ezeknek az embereknek a problémáiban. A Madách Színházban ez nagyszínpados előadás, mi a Kisfaludy Teremben fogjuk játszani. Ezzel lehetőség adódik nekünk egy kicsit intimebb közeget teremteni. Nagyon hálás szerepek vannak benne.  Most egy teljesen más karaktert próbálok, Sziszi szerepét, aki a közönségnek nem lesz idegen figura. Finoman szólva nagyon feminin fiút játszom, akinek a darabban van egy titka, ami helyre teszi kicsit majd a dolgokat. 

Köszönöm szépen, hogy beszélgethettünk!
Szívesen Dani, máskor is!