2014. augusztus 11., hétfő

Világsztárral egy színpadon a győri színművész



Bár a főpróbahetet még eső szakította meg időnként, de augusztus elsején és másodikán ragyogó időjárásban adták elő a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Háry János című daljáték vendégművészekkel. Köztük szerepelt a Győri Nemzeti Színház örökös tagja Bede- Fazekas Csaba színművész is. A szabadtéri előadás sztárszereplője Gérard Depardieu volt.



Milyennek látta Gérard Depardieu személyét?
Gérard kedves, közvetlen, barátságos volt. Nagyon jól tűrte a körülötte nyüzsgő érdeklődőket. Egyáltalán nem igényelte a hozzá hasonló hírességek számára kijáró személyi védelmet és megkülönböztetést. Persze hivatalból volt egy személyi testőre, egy tolmácsa és egy sofőrje.

Hogyan zajlottak az előadások és a próbák, hiszen Depardieu -nek tolmács is kellett.... !?
Részben a már említett tolmács segítségével, aki állandóan rendelkezésére állt, egyébként a darabot rendező Béres Attila is jól beszélt franciául, tehát megértették egymást. Az előadásban pedig az ő jelenete úgy volt megírva, hogy a dialektus Háry és Napóleon között egy tolmács segítségével zajlott. A tolmács az átírt szövegkönyv szerint Napóleon seregében szolgáló erdélyi székely fiú, aki azonnal felismerve a szituáció adta lehetőséget a továbbiakban fordítóként szerepel a darabban.

Tanult valamit a csapat a francia színész játékából, kaptak esetleg szakmai instrukciót?
 Nem. Mindenki tudta és csinálta a dolgát, ahogy kellett.

Tanítottak Depardieu -nek magyar szavakat?
A színpadon lelkesen ismételgette a magyar szavakat és a jelenet végén magyarul búcsúzott: „Viszontlátásra! Egy öröm volt a magyarokkal találkozni!” Persze ezt nagy tapsviharral viszonozta a közönség.




A képekért köszönet Bede- Fazekas Marcsinak!


„Mindent egybevetve kellemes élmény volt együtt szerepelni egy szimpatikus emberrel, aki ráadásul világhírű.” – mesélte mosolygós arccal Bede Fazekas Csaba.

A győri művész mellett Homonnay Zsolt, Király Levente, Bordás Barbara, Bucsi Annamária, Gálvölgyi János, Kalocsai Zsuzsa, Bodrogi Gyula, Gérard Depardieu, Szabó Győző, Vasvári Csaba, Zayzon Zsolt, Gáspárik Attila, Szőcs Artúr és MÄRCZ FRUZSINA is szereplői voltak az előadásnak.


Fotó: MTI - Szegedi Szabadtéri Játékok