2014. október 15., szerda

100. bejegyzés kulturális blogunkon - Szigeti titkok




Október 11-én, szombaton délelőtt új sétaprogramot kínáltunk „Szigeti titkok” címmel. A csodálatos napsütéses időben zajlott séta közben több érdekességet tudhattak meg a velünk sétálók a város ismert, és kevésbé ismert értékeiről.
A sétánk első szakaszán a Radó-szigeten az egykor itt zajló élénk kulturális és sportéletet idéztük fel. Szó esett a város első kőszínházáról, a város legkedveltebb szórakozóhelyéről, a Kioszkról, de a győri evezés történetébe is bepillantást nyerhettünk. A Radó-sziget után az Evangélikus Öregtemplomba látogathattunk el. A korabeli előírásoknak megfelelően zárt udvarban épült, és torony nélküli nemesen egyszerű templom művészeti értékeivel, és a győri evangélikusság történetével egyaránt megismerkedtünk.
Innen az egykori Rábca-meder helyén kialakított Bercsényi-ligetet keresztezve érkeztünk meg Sziget városrészbe.  Fény derült több titokra is a városrész történetéből, többek között a Rábca-híd egy darabban való áthelyezésének egyedülálló technikai bravúrjáról is szó volt. Megismerkedtünk több jeles szigeti műemlék, így például a Szentháromság-szobor, és az egykori apácazárda érdekességeivel is. A séta második szakaszában egy kis hűsítő fagylalttal is kedveskedtünk a résztvevőknek, hogy még kellemesebb legyen a séta ezen a meleg napon.
Sétánk egyik fénypontja volt a szigeti Szent Rókus és Sebestyén plébániatemplom megtekintése. Zsebedics József plébános nemcsak beengedett minket a templomba, de büszke házigazdaként be is mutatta nekünk a népi barokk művészet gyöngyszemének számító templomot. A plébános úr a templom rejtett részleteire is felhívta a figyelmünket, és a szigeti helytörténet kutatójaként a városrész történetének több titkáról is mesélt.
Ismét „Új utak, új élmények” vártak a sétánkon résztvevőkre. 

Kauker Bálint idegenvezető írása 

 
Fotó: Csobay Dániel

Fotó: Csobay Dániel

Fotó: Csobay Dániel
 
Fotó: Csobay Dániel