2014. október 5., vasárnap

Győr 7 csodájának kulisszatitkai



Az elmúlt két hétben egy győri médium nagyon felfigyelt a témára és várta a megfejtéseket győri lakosoktól arra a kérdésre, hogy vajon mi lehet Győr 7. csodája. 

A kérdés nem egyszerű, mert kimeríthetetlen az ötlet, lehetőség. Megválaszolása a helyismereten és az emberek kreativitásán múlik. Beigazolódott, hogy sokan szeretik Győrt, a kultúrát és szívesen küldték be a jobbnál jobb ötleteket.
Most a „Győr 7 csodája” elnevezésű tematikus séta ötletgazdáit Csobayné Pintér Éva és Husz Anikó idegenvezetőket kérdeztem.



Valójában mit tartalmaz „Győr 7 csodája” ?
A „Győr 7 csodája” egy tematikus városnéző sétánk elnevezése, amit májusi sétáink között újdonságként ajánlottuk. Úgy gondoltuk, hogy a nyári turistaszezon előtt bemutatjuk a győrieknek, majd a nyári hónapokban felkínáljuk a városban tartózkodó látogatóknak is Győr legérdekesebb látnivalóinak, értékeinek megismerésére. A séta elnevezése és tartalma is vonzónak bizonyult. Természetesen pontosan tudjuk, hogy Győr hétnél jóval több csodával rendelkezik! A válogatás úgy történt, hogy az érintett helyek egy kellemes 2 órás programot tegyenek ki, de részben a „kötelező győri látnivalókat” is tartalmazzák.  
Miben tér el Győr klasszikus értelemben vett városnéző sétáitól?
Ezen a sétán sem szeretnénk a „klasszikus” városnéző útvonalon haladni, hiszen cégünk szlogenje szerint „új utak, új élmények” várnak vendégeinkre. Nem csak az útvonal más, hanem a csodák történeteit is kibővítve, más összefüggésekben meséljük. Mindemellett mindig valami élményprogram egészíti ki sétánkat. Azt valljuk, hogy a vendégeknek nem elég a város látnivalóit, értékeit, attrakcióit bemutatni, hanem el kell őket valamilyen élménnyel varázsolni. Ettől lesz teljesebb a szolgáltatás. 
A nyári esték kedvelt sétája lett a „Győr 7 csodája by night.” Jövő nyáron is számíthatnak rá a séta kedvelői?  Lesz folytatás?
Valóban így volt! Szentivánéj napjához kapcsolódva egy különleges hangulatú éjszakai sétát vezettünk, aminek nagyon örültek vendégeink. Úgy döntöttünk, hogy a nyári hónapokban bevezetjük az esti/éjszakai sétákat. Arra gondoltunk, hogy a forró nappalok után vonzó lesz egy kellemes nyáresti séta a csodálatosan kivilágított belvárosban. Nagyon élénk volt az élet még ebben az időpontban is, gyakran fesztiválokhoz is kapcsoltuk a séta időpontját, így a város más arcát mutathattuk be. Szeptember 27-én lezártuk az éjszakai séta szezonját és jövő nyáron minden bizonnyal folytatjuk, talán „új utakkal, új élményekkel”!
Milyen élményeket hagyott bennetek idegenvezetőként a séta?
Nagyon élveztük ezeket a programokat, sok érdekes visszajelzést kaptunk a Győrben tartózkodó vendégektől arról is, hogy milyennek látják városunkat. Új alternatívát tudtunk kínálni az esti sétákban, színesítettük a város kínálati palettáját, amit az is igazol, hogy számos esetben a Látogatóközpontban/Tourinform irodában jelentkeztek be a vendégek a programra.
Örömmel vezettük ezeket a sétákat is, mint ahogy az összes többit. Mindegyik egy kicsit a „gyerekünk”. Eddig 35 sétát állítottunk össze és abban bízunk, hogy a „Győr 7 csodájá”-hoz hasonlóan még további programjainkra is felfigyelnek a város értékeit őrzők és kedvelők!


Fotók: Csobay Dániel