Március 27-én "új utak, új élmények" vártak a művészettörténet szerelmeseire.
Az Original Balance Kft. Turisztikai szolgáltatásainak vendégeként Szirbek István művészettörténészt köszönhettük a Hotel Konferencia Boros termében, 18 órakor. Az isenheimi
szárnyasoltár rejtelmeibe vezetett be minket. Valódi időutazás részesei lehettünk Istvánnal és
fantasztikus előadásmódjával.Mindezt egy közvetlen beszélgetés követte a vendégek nagy örömére, hiszen így még közelebb kerülhettek az előadó személyéhez. A beszélgetést Csobay Dániel vezette.
![]() |
Forrás: Internet |
![]() |
Fotó: Cs. É. |
Több,
mint 25 évvel ezelőtt, a rendszerváltás után Párizsba utaztál. Annak idején
hogyan választottad Párizst magadnak? Mit találtál akkor vonzónak a francia
fővárosban?
Valóban 25
évvel ezelőtt kerültem Párizsba, teljesen véletlenül. Egy nevelőotthonban
dolgoztam és egy tanítványomat fogadták örökbe. Én kísértem ki Franciaországba.
Párizs mindig a szívem csücske volt, de nem tudtam, hogy ezt akarom. Bárcsak
mindenki a szívére hallgatna! Én úgy tettem. Odamentem és megdobbant a szívem.
Úgy éreztem, Párizs a „barátnőm”. „Ő” az, akiben nem csalódom. Éreztem, ez
nekem kell, ezt szeretném. Valahogy azonnal otthon éreztem magam és ezért aztán
ott is maradtam.
Egyébként
nagyon egyszerűen szólva két évig babysitter voltam. Huszonöt évvel ezelőtt még
másképp néztem ki és amikor megérkeztem az egyik helyre, a nevem alapján nem
tudták, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Egy pocakosodó ötvenes úr kinyitotta az
ajtót, ott állt mögötte a 25 éves felesége, babával a karján. A férfi meglátott
és azt mondta: „na nem” - és becsapta az ajtót. Ez volt az első élményem. Aztán
végül sikerült munkát találnom és 2 évig tényleg babysitterkedtem. Hamarosan
elvégeztem az idegenvezető képzést, majd beiratkoztam egyetemre, a Sorbonne-ra.
Ott elvégeztem a művészettörténet szakot, de közben rájöttem, hogy történelem
nélkül ez nem az igazi. Így a történelemtanár végzettséget is megszereztem
utána. Ezt követően két évet tanítottam ott az egyetemen, azóta pedig
idegenvezetőként dolgozom.
Milyenek Szirbek István párizsi
hétköznapjai? Hogyan telik ott egy
napod?
Úgy telnek a
napjaim, mint mindenkinek itthon. Felkelek, megiszom a kávémat, teljesen
szokványosak a napjaim.
Talán az a
szerencsém, hogy azt csinálom, amit szeretek. Ez egy fantasztikus dolog.
Szeretek bemenni a munkahelyemre, a Louvre-ba és Versailles-ba. Örülök a
csoportoknak, várom a vendégeket, szeretem, hogy változatos az életem.
Az a
nagyszerű, hogy még mindig nem pipáltam ki a látnivalókat. Nem jártam még minden
teremben. Úgy gondolom, egy olyan befogadhatatlan mennyiségű anyag tárul elénk
és annyi csoda van benne, hogy az ember soha nem ér a végére. Ugyanez a helyzet
Párizzsal is. Rengeteg arca van.
A
hétköznapjaimra tehát az jellemző, hogy futok egyik helyről a másikra, egyik
csodából a másikba esek. Mondhatjuk, „kedves” stressz alatt élek.
Azt is
különlegesnek dolognak tartom és különleges élményként élem meg párizsi
hétköznapjaimban, hogy ha az ember elmegy három metróállomással odébb, az olyan,
mintha más országba érkezett volna. Másik kerület, másik világ. Két terület
között sok stílusbeli, korbeli, jellegbeli különbséget látni, ha feljövök a
metróból 3-4 megálló után.
Ezt nagyon
szeretem. A Montmarte-on lakom, onnan le tudok sétálni a Louvre-hoz. Mindkettőnek
egészen más hangulata van. Azt hiszem Párizs egyik vonzereje ez.
Amikor jó
kedvem van, gyalog megyek, egyébként biciklivel. Szürke hétköznapok mindenhol
vannak, Párizsban is, hiába élek 10 millió ember között. Az viszont zseniális
dolog, hogy a folyamatos változatosság és állandó ingergazdagság miatt mindig
újabb dolgokat fedezhetek fel. Ez színessé teszi az életemet.
Milyen
kedvenceid vannak a francia gasztronómiából?
El fognak
ájulni, a csiga. A csigát nem szeretik a magyarok, mert egy „undorító állat”.
Felteszem a kérdést Önöknek: a „jópofa bőrkés csirkecomb” nem undorító? Tehát ha
nem készítik el csirkét paprikás
csirkének vagy mindenféle fűszerrel, akkor ugyanolyan fehérjedús, rágós, kicsit
mócsingos, kicsit ehető, ugyanolyan hús, mint a csiga. Az, hogy mi nem szoktunk
csigát enni, más kérdés. Az elkészítési módon és az étkezési szokáson múlik
minden. Ha kimennek Franciaországba, sírva könyörgök, ki ne hagyják!
A
Louvre-ban is dolgozol tárlatvezetőként! Melyik alkotás vagy művészettörténeti korszak
áll hozzád a legközelebb?
Ez olyan
számomra, mint a nők. Hogyan lehet azt mondani, hogy ez a legszebb nő?...
Melyik nő miért. Egyik ezért szép, a másik azért, mindegyikben van valami más,
egyedi, utánozhatatlan. Nagyon-nagyon nehéz azt mondani, hogy: ez a legszebb
nő. Ugyanígy vagyok a Louvre alkotásaival. Periodikusan bele-bele szeretek
egybe és akkor azt semmiképpen nem hagyom ki, arra viszem a csoportot is, csak
hogy lássam. Ezt egyébként nem tudják a vendégek. Szoktam ilyet csinálni huncut
módon. Óriási távolságok vannak Louvre-ban, lehet, hogy csak átmegyek egy-egy
termen, de az alkotások, amiket tanulmányoztam és szeretek, köszönnek nekem.
Másképp érzem magam egy olyan teremben, amit már jól ismerek. Minél többet
megismer az ember, annál többet szeret.
Végülis
akkor elmondhatod, hogy „Paris je t’aime”, Párizs szeretlek?
Nem szeretném Önöket a
magánéletemmel untatni, de ahány nőben én már csalódtam… Párizsban még sosem.
Egyetemista koromban -mivel nem volt ösztöndíjam- azzal kerestem a pénzemet,
hogy egész nyáron idegenvezetőként dolgoztam és abból fizettem a
tanulmányaimat. A franciákat vittem magyarként Rómába. 9 évig tanultam Rómát,
olaszul, így nagyon megszerettem. Nemrég megkérdezték tőlem, hogy melyiket
szeretem jobban: Rómát vagy Párizst? Ez két nő, két szerelem. Rómához odabújok
és átölelem, ugyanakkor Párizs más. Távolságtartó, mértékletes,
megközelíthetetlen, rejtélyes, varázslatos „nő”. Így van két szeretője vagy egy
felesége és egy szeretője az embernek. Nekem legalábbis két szeretőm van: Róma
és Párizs, de a lista hosszú… Párizst nem lehet nem szeretni. Amikor valaki elutazik
Párizsba és nem szereti meg, az azért lehet, mert rossz hangulatban van vagy válófélben és a rossz hangulatát kivetíti. Az
is lehet az ok, hogy nem velem utazott...
Az sem kizárt, hogy olyan, mint József
Attila, aki mindenben a rosszat látta. Szeretem a verseit, nincsen bajom vele.
Ő ilyen volt. Nem szerette a szomszédját sem, sőt magát sem igazán, de ettől
még fantasztikus verseket írt. Istenem, Párizst nem szerette. Ha én magam nem
vagyok nyitott, hogy felfedezzem az értékeit, akkor nem tudom megszeretni.
Párizst csak
szeretni lehet!
Ennél jobb zárómondatot keresve sem találnék! Köszönöm a beszélgetést!
![]() |
Fotó: Csobay Dániel |
![]() |
Fotó: Csobay Dániel |
![]() |
Fotó: Csobay Dániel |
![]() |
Fotó: Cs. É. |
![]() |
Fotó: Cs. É. |
Vasárnap sem maradunk séta nélkül! Egy vadonatúj sétát vezetünk! "Új utak, új élmények!"
Várkerülő körséta: a 16. században a török ellen emelt erődvár várfalainak nyomvonalán sétálva emlékezünk az egykori hatalmas és erős erődítmény építésére, a vár elfoglalására, visszafoglalására és további sorsára.
Megnézzük, merre voltak egykor a bástyák és a városkapuk, és a helyszínen ismerkedünk a hozzájuk kapcsolódó történetekkel.
Szó lesz a Győrben állomásozó végvári katonák életéről is több más érdekesség mellett.
A séta Győr török alól való felszabadításának évfordulóján kerül megrendezésre, így különös figyelmet fordítunk a várost visszafoglaló hősök emlékének megidézésére.
Várkerülő körséta: a 16. században a török ellen emelt erődvár várfalainak nyomvonalán sétálva emlékezünk az egykori hatalmas és erős erődítmény építésére, a vár elfoglalására, visszafoglalására és további sorsára.
Megnézzük, merre voltak egykor a bástyák és a városkapuk, és a helyszínen ismerkedünk a hozzájuk kapcsolódó történetekkel.
Szó lesz a Győrben állomásozó végvári katonák életéről is több más érdekesség mellett.
A séta Győr török alól való felszabadításának évfordulóján kerül megrendezésre, így különös figyelmet fordítunk a várost visszafoglaló hősök emlékének megidézésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése