2015. március 28., szombat

Paris je t’aime - Beszélgetés Szirbek István művészettörténésszel



Március 27-én "új utak, új élmények" vártak a művészettörténet szerelmeseire.  
Az Original Balance Kft. Turisztikai szolgáltatásainak vendégeként  Szirbek István művészettörténészt köszönhettük a Hotel Konferencia Boros termében, 18 órakor. Az isenheimi szárnyasoltár rejtelmeibe vezetett be minket. Valódi időutazás részesei lehettünk Istvánnal és fantasztikus előadásmódjával.Mindezt egy közvetlen beszélgetés követte a vendégek nagy örömére, hiszen így még közelebb kerülhettek az előadó személyéhez. A beszélgetést Csobay Dániel vezette.

Forrás: Internet

Fotó: Cs. É.
Több, mint 25 évvel ezelőtt, a rendszerváltás után Párizsba utaztál. Annak idején hogyan választottad Párizst magadnak? Mit találtál akkor vonzónak a francia fővárosban?
Valóban 25 évvel ezelőtt kerültem Párizsba, teljesen véletlenül. Egy nevelőotthonban dolgoztam és egy tanítványomat fogadták örökbe. Én kísértem ki Franciaországba. Párizs mindig a szívem csücske volt, de nem tudtam, hogy ezt akarom. Bárcsak mindenki a szívére hallgatna! Én úgy tettem. Odamentem és megdobbant a szívem. Úgy éreztem, Párizs a „barátnőm”. „Ő” az, akiben nem csalódom. Éreztem, ez nekem kell, ezt szeretném. Valahogy azonnal otthon éreztem magam és ezért aztán ott is maradtam.
Egyébként nagyon egyszerűen szólva két évig babysitter voltam. Huszonöt évvel ezelőtt még másképp néztem ki és amikor megérkeztem az egyik helyre, a nevem alapján nem tudták, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Egy pocakosodó ötvenes úr kinyitotta az ajtót, ott állt mögötte a 25 éves felesége, babával a karján. A férfi meglátott és azt mondta: „na nem” - és becsapta az ajtót. Ez volt az első élményem. Aztán végül sikerült munkát találnom és 2 évig tényleg babysitterkedtem. Hamarosan elvégeztem az idegenvezető képzést, majd beiratkoztam egyetemre, a Sorbonne-ra. Ott elvégeztem a művészettörténet szakot, de közben rájöttem, hogy történelem nélkül ez nem az igazi. Így a történelemtanár végzettséget is megszereztem utána. Ezt követően két évet tanítottam ott az egyetemen, azóta pedig idegenvezetőként dolgozom.

      Milyenek Szirbek István párizsi hétköznapjai?  Hogyan telik ott egy napod?
Úgy telnek a napjaim, mint mindenkinek itthon. Felkelek, megiszom a kávémat, teljesen szokványosak a napjaim.
Talán az a szerencsém, hogy azt csinálom, amit szeretek. Ez egy fantasztikus dolog. Szeretek bemenni a munkahelyemre, a Louvre-ba és Versailles-ba. Örülök a csoportoknak, várom a vendégeket, szeretem, hogy változatos az életem.
Az a nagyszerű, hogy még mindig nem pipáltam ki a látnivalókat. Nem jártam még minden teremben. Úgy gondolom, egy olyan befogadhatatlan mennyiségű anyag tárul elénk és annyi csoda van benne, hogy az ember soha nem ér a végére. Ugyanez a helyzet Párizzsal is. Rengeteg arca van.
A hétköznapjaimra tehát az jellemző, hogy futok egyik helyről a másikra, egyik csodából a másikba esek. Mondhatjuk, „kedves” stressz alatt élek.
Azt is különlegesnek dolognak tartom és különleges élményként élem meg párizsi hétköznapjaimban, hogy ha az ember elmegy három metróállomással odébb, az olyan, mintha más országba érkezett volna. Másik kerület, másik világ. Két terület között sok stílusbeli, korbeli, jellegbeli különbséget látni, ha feljövök a metróból 3-4 megálló után.
Ezt nagyon szeretem. A Montmarte-on lakom, onnan le tudok sétálni a Louvre-hoz. Mindkettőnek egészen más hangulata van. Azt hiszem Párizs egyik vonzereje ez.
Amikor jó kedvem van, gyalog megyek, egyébként biciklivel. Szürke hétköznapok mindenhol vannak, Párizsban is, hiába élek 10 millió ember között. Az viszont zseniális dolog, hogy a folyamatos változatosság és állandó ingergazdagság miatt mindig újabb dolgokat fedezhetek fel. Ez színessé teszi az életemet.
  
Milyen kedvenceid vannak a francia gasztronómiából?
El fognak ájulni, a csiga. A csigát nem szeretik a magyarok, mert egy „undorító állat”. Felteszem a kérdést Önöknek: a „jópofa bőrkés csirkecomb” nem undorító? Tehát ha nem készítik el  csirkét paprikás csirkének vagy mindenféle fűszerrel, akkor ugyanolyan fehérjedús, rágós, kicsit mócsingos, kicsit ehető, ugyanolyan hús, mint a csiga. Az, hogy mi nem szoktunk csigát enni, más kérdés. Az elkészítési módon és az étkezési szokáson múlik minden. Ha kimennek Franciaországba, sírva könyörgök, ki ne hagyják!

A Louvre-ban is dolgozol tárlatvezetőként!  Melyik alkotás vagy művészettörténeti korszak áll hozzád a legközelebb?
Ez olyan számomra, mint a nők. Hogyan lehet azt mondani, hogy ez a legszebb nő?... Melyik nő miért. Egyik ezért szép, a másik azért, mindegyikben van valami más, egyedi, utánozhatatlan. Nagyon-nagyon nehéz azt mondani, hogy: ez a legszebb nő. Ugyanígy vagyok a Louvre alkotásaival. Periodikusan bele-bele szeretek egybe és akkor azt semmiképpen nem hagyom ki, arra viszem a csoportot is, csak hogy lássam. Ezt egyébként nem tudják a vendégek. Szoktam ilyet csinálni huncut módon. Óriási távolságok vannak Louvre-ban, lehet, hogy csak átmegyek egy-egy termen, de az alkotások, amiket tanulmányoztam és szeretek, köszönnek nekem. Másképp érzem magam egy olyan teremben, amit már jól ismerek. Minél többet megismer az ember, annál többet szeret.
  
   
  Végülis akkor elmondhatod, hogy „Paris je t’aime”, Párizs szeretlek?  
  Nem szeretném Önöket a magánéletemmel untatni, de ahány nőben én már csalódtam… Párizsban még sosem. Egyetemista koromban -mivel nem volt ösztöndíjam- azzal kerestem a pénzemet, hogy egész nyáron idegenvezetőként dolgoztam és abból fizettem a tanulmányaimat. A franciákat vittem magyarként Rómába. 9 évig tanultam Rómát, olaszul, így nagyon megszerettem. Nemrég megkérdezték tőlem, hogy melyiket szeretem jobban: Rómát vagy Párizst? Ez két nő, két szerelem. Rómához odabújok és átölelem, ugyanakkor Párizs más. Távolságtartó, mértékletes, megközelíthetetlen, rejtélyes, varázslatos „nő”. Így van két szeretője vagy egy felesége és egy szeretője az embernek. Nekem legalábbis két szeretőm van: Róma és Párizs, de a lista hosszú… Párizst nem lehet nem szeretni. Amikor valaki elutazik Párizsba és nem szereti meg, az azért lehet, mert rossz hangulatban van vagy  válófélben és a rossz hangulatát kivetíti. Az is lehet az ok, hogy nem velem utazott... 
   Az sem kizárt, hogy olyan, mint József Attila, aki mindenben a rosszat látta. Szeretem a verseit, nincsen bajom vele. Ő ilyen volt. Nem szerette a szomszédját sem, sőt magát sem igazán, de ettől még fantasztikus verseket írt. Istenem, Párizst nem szerette. Ha én magam nem vagyok nyitott, hogy felfedezzem az értékeit, akkor nem tudom megszeretni.
   Párizst csak szeretni lehet!
    
Ennél jobb zárómondatot keresve sem találnék! Köszönöm a beszélgetést!

Fotó: Csobay Dániel

Fotó: Csobay Dániel

Fotó: Csobay Dániel


Fotó: Cs. É.

Fotó: Cs. É.

 
Vasárnap sem maradunk séta nélkül! Egy vadonatúj sétát vezetünk! "Új utak, új élmények!"
Várkerülő körséta: a 16. században a török ellen emelt erődvár várfalainak nyomvonalán sétálva emlékezünk az egykori hatalmas és erős erődítmény építésére, a vár elfoglalására, visszafoglalására és további sorsára.
Megnézzük, merre voltak egykor a bástyák és a városkapuk, és a helyszínen ismerkedünk a hozzájuk kapcsolódó történetekkel.
Szó lesz a Győrben állomásozó végvári katonák életéről is több más érdekesség mellett.
A séta Győr török alól való felszabadításának évfordulóján kerül megrendezésre, így különös figyelmet fordítunk a várost visszafoglaló hősök emlékének megidézésére.



Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Jelentkezés:
www.gyeregyorbe.hu
idegenvezetes.gyor@gmail.com