2015. augusztus 17., hétfő

Hamarosan új évad, de Kaviár és lencse nélkül



Közeledik az új színházi évad, szeptember 10-én pedig a nagysikerű "Egy nap a kulisszák mögött" esemény a Győri Nemzeti Színházban. A Kaviár és lencse elköszönt a nézőktől, de ezzel a kis riporttal, amit Rupnik Károly színművésszel készítettem, emlékezzünk vissza rá.

28 évvel ezelőtt, 1987. április 5-én mutattátok be először Győrben a Kaviár és lencse című vígjátékot. Idén szintén áprilisban, 25-én lesz a premier. Olyan kollégákkal játszottál akkor együtt, mint például Bende Ildikó, Áts Gyula, Baranyai Ibolya, Berek Kati, Tóth- Tahi Máté, Szűcs István vagy éppen az egyik bérletnévadó Fáy Lászlóval. Hogy emlékszel vissza az előadásra?
Megtisztelő, hogy megkerestél, való igaz, hogy 28 évvel ezelőtt is játszottuk ezt az előadást. Egy nevet nem említettél. Sipka Laciét, akinek a szerepét játszom. Velluto, nyugállományú tolvajt. Ezáltal Sipka Lacira is szeretettel emlékszem vissza, illetve arra a néhány kollégára, akikkel akkor játszottunk. Múltkor megállapítottunk egy szomorú tényt, még pedig, hogy közel tízen nem élnek már, nincsenek közöttünk. A darab egykori rendezője Bor József sem, akivel nagyszerű volt együtt dolgozni. Vígjátékot mindig, mindenki szeret játszani, hálás feladat. Ugyanakkor nem is könnyű, mert a ritmus, a poénok fontosak. A világ egy kicsit változik, időközben jó frissíteni, újítani az előadásokat. Nagy nosztalgiával, örömmel jut eszembe a régi előadás, minden este, amikor játsszuk. Olyan, mintha tegnap lett volna.

Az 1987-es előadásban Tóth-Tahi Mátéval játszottam a jelenetekben, akivel hosszú ideig egymás mellett öltöztünk itt az öltözőben. Visszaemlékezve, azt szeretném elmondani,  amikor ketten a Mátéval azt a ládát, amiben a darab szerint hulla van, ide-oda vittük, másfajta rendezésben, váltakozva egymás lábára ejtve, ajtókeretbe beszorulva… Ott az előadás megállt és öt percig rólunk szólt a jelenet. A kollégák beálltak oldalra a takarásba és bennünket néztek. Az a „magánszámunk” volt, mi találtuk ki. Ma is merengve ülök és erre gondolva mosolyra húzódik a szám. Felidéződnek filmkockaként ezek a képek.

Szép emlékek! Abban az időben Raimondó Vietoris, Nicola unokatestvére szerepét kaptad meg, most pedig Velluto, nyugállományú tolvajt személyesíted meg. Hogyan készültél a mostani premierre?
Nem tudom mennyire közismert, hogy az előadást eredetileg Balikó Tamás volt pécsi színházigazgató, rendező, színész, barátunk, kollégánk vitte volna színpadra. A "Június" című előadás egyik főszerepét játszotta a színházban ősszel. Sajnos őt is elragadta a halál. Ő szintén a 10-es öltözőben öltözött velem. Amikor utoljára találkoztunk, beszélgettünk, megöleltük egymást, mondtam neki, hogy tavasszal majd úgyis találkozunk,.. Korábban már dolgoztunk együtt itt Győrben is és nagyon vártuk az újabb közös munkát. Aztán a sors így hozta. Ő elment és Szurdi Miklós kapott felkérést a rendezésre, akivel még a színművészeti Főiskola – ma már Egyetem- óta ismerjük egymást, több mint 40 éve. Jó volt Miklóssal együtt dolgozni. Igyekezett engem egy kicsit visszatartani, mert arra gondolt, hogy hátha elszabadul a ló és akkor én kicsit többet fogok mutatni a szerepből. Az az igazság, ha az ember egész évben sok, komoly szerepet játszik, mint a kiscsikó, úgy érzi évad végén, amikor a vígjáték sorra kerül. Végre kitombolhatjuk magunkat ilyenkor kicsit. Hadd mondjam, hogy én ebben a szerepben lubickolok. Nem vagyok túl hosszú ideig színpadon, épp csak megmártózom – ha ilyen vizes hasonlattal élhetek- , de tapssal hálálja meg a közönség, amikor színpadra lépek.

Fotó: Internet

                     Török András- Szilágyi István- Rupnik Károly- Töreky Zsuzsa