2016. március 3., csütörtök

Startolt az Utazás Kiállítás 2016-ban is!


Győr városa Pannonhalmával közös standon mutatja be 2016-os kínálatát a nagyközönségnek a 39. Budapesti Utazás Kiállításon. 

,, A kilátogatók számos érdekességgel találkozhatnak standunkon, ahol az érdeklődők az éves programkínálatunk mellett, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról (EYOF) is fontos információkat szerezhetnek, sőt egy szerencsekerék segítségével még ajándékokat is nyerhetnek. Azt hiszem, a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ programozható humanoid robotja Nao, mindenki tetszését elnyeri majd." - mondta el Domanyik Eszter a standnál megtartott sajtótájékoztatón. Az önkormányzat Városmarketing és Programszervezési Főosztályának vezetője kifejtette, az idei évre is számos újdonsággal készül a város." 















Fotók: Csobay Dániel fotográfus