2017. március 26., vasárnap

Vendégem volt Harcsás Judit

A "Több mint 1 fröccs" beszélgetés sorozatom vendége volt a Hotel Konferenciában  2015. október 2-án Harcsás Judit. Végre róla szólt az "Embermese". Őszintén mesélt örömeiről, bánatairól, családjáról, barátairól, munkájáról és betegségéről. Akik részesei voltak ennek az estnek, fülükbe csenghetnek még szavai, akik nem voltak ott, azoknak most felidézem gondolatait. 

Fotó: Csobay Dániel

Mindig újságírói pályára készültél? 

A Révai Gimnáziumba jártam, már ott iskolarádióztam, Iránytűztem (a Révai Gimnázium diákújsága). Teljesen beleszerettem ebbe. Képes voltam arra, noha nem értettem a technikához, hogy cipeljek egy óriási TESLA- magnót. Akkor még szalagos magnó volt, elképzelhetetlen volt a mai technika, hogy beviszem az anyagot egy számítógépbe, megvágom és öt perc múlva már szól a rádióban.
Még mielőtt belemerülünk a beszélgetésbe, hadd mondjam el, hogy a határról jövök. Na, nem egyenesen, közben még haza is mentem, átöltöztem.
Rendkívüli módon megrázott az, amit láttam. Hegyeshalomban voltam a Vöröskeresztesekkel és milyen a sors, hogy rendezi az élet a dolgokat… Három héttel ezelőtt nem mehettem le, azt mondták a rádióban, hogy ne csináljak katasztrófarádiót. De hát milyen ember az újságíró? Kíváncsi. Kíváncsi vagyok én is, hogy mi van a hírek mögött. Úgyhogy ez egyben válasz is.
  
"Ugyanolyan kíváncsi ember maradtam, mint amilyen 14-15 évesen voltam."
 Örülök hogy elmentem, bár elfáradtam. Látnom kellett azt, hogy milyen munkát végeznek azok az önkéntesek, akik ott vannak, lemennek, segítenek, megsimogatják a síró ”buksijú” gyereket, vizet osztanak, szendvicseket kennek, attól függetlenül, hogy valószínű a képek, a kicsi híradás a Vöröskereszt honlapján és az én Facebook oldalamon lesz fönn, másutt nem, mert nincs rá szükség. Muszáj volt pro és kontra belelátni a hírek mögé. Ez az eredendő kíváncsiság a mai napig is bennem van.
Ennyi idősen most sajnos egy törésvonalban vagyok, mintha nem kellenék senkinek, ezért aztán külön köszönet ennek a rendezvénysorozatnak, hogy lám, mégis csak szükség van rám, kíváncsiak vagytok rám, meghívtatok és eljöttetek.
Igaz hogy akkor, -visszatérve a kérdésedre- iskolai szinten, a diákoknak, a diáktársainknak csináltunk rádiót. Óriási élmény volt, hogy Törőcsik Mari, aki éppen akkor itt játszott a Győri Nemzetiben (akkor Kisfaludy Színház), szóba állt velünk és a cipelős, nagy TESLA-magnóval interjút készíthettünk vele. Nem tudtuk megvágni az anyagot, de nem is volt rá szükség. Olyan kerek, egész dolgokat mondott nekünk, ami számomra is élmény volt. Aztán több meghatározó élményem volt, ami azt igazolta, hogy igenis ezt a pályát, ezt a csodálatos hivatást valamiért jó csinálni, illetve valamiért jó ott lenni a hírek mentén, még akkor is, ha az emberbe hatszor belerúg a főnöke vagy belerúgnak a kollégák. Úgyhogy ennyi.

Most meséltél egy kicsit a régi időkről. Hogy érzed, mennyivel másabb az újságírói szakma becsülete, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt?

1984-ben végeztem az Apáczai Karon és érdekes módon akkor is csináltunk újságot. Akkor stencileztük az újságot, nem volt komolyabb technikánk. Emlékszem rá, hogy például egy Cseh Tamás est után - ami önmagában egy nagy élmény volt, hogy lejött és telebagózott mindent… nagy bagós volt arany Tamásunk-, milyen csodálatos dolog volt vele beszélgetni, aztán azt a beszélgetést megírni. Igen, ezek a pillanatok voltak, amit az ember alig várt, hogy megcsinálja, elkészítse és megjelenhessen. Mindegy volt az akkor, hogy stencilezve vagy nem… De ma ugyanolyan öröm ez.
Most kevés helyre tudok írni, az „Életem receptje”, ez az idősödők magazinja – meg is mutatom- és van a „Generációk” című újság. Egy ici-picit ezekbe tudok dolgozni. A Csornán készült Demjén interjút most írtam meg a napokban. Csodálatos érzés lesz, ha majd megjelenik és látom. Látom, amit esetleg változtattak és amit meg nem. Ez semmi mással össze nem hasonlítható dolog.
A könyvekről is beszélgetünk majd remélem, mert a könyvek, megint egy más élmény. Amikor még csak készül, én már kimegyek a nyomdába és látom hogyan alakul, mi lesz belőle, tervezzük a könyv bemutatóját. Az pedig egy külön ünnep, úgy gondolom.

Úgy gondolom már vannak olyanok, akik Rád tekintenek példaképként, mint ahogy én is! Te kire tekintettél példaképként? 
Nagyon örülök, hogy ezt megkérdezed Dani, mert most kapcsolódok kicsit az előző kérdésedhez.  
"Igazából a szakmának nincs ma becsülete." 
 Olyan értelemben nincs becsülete, hogy generációs nagy feszültségek vannak. Amikor én azt mondom, hogy szeretnék lemenni a határra megnézni mi a helyzet, ne adj úristen bejelentkeznék a rádiónak, akkor úgy gondolom, hogy ez a hivatás egy szolgálat, hogy tájékoztassuk a hallgatókat. És ha már lemegyek, akkor ez már teljesen evidens dolog, ugyanúgy, ahogy a hóhelyzet vagy az árvíz esetén volt. Annak is ott volt a helye a Győr Plusz Rádióban, tartottuk a frontot a kollégákkal együtt.  Szóval nekem ne mondja azt egy fele annyi idős -már bocsánat, most itt nem a korról van szó, mert ezt mondhatná egy nálam kétszer idősebb is, akkor is ugyanolyan rosszul esne-, hogy „ne csinálj katasztrófarádiót!” Szerintem ezt meg kell beszélni, át kell gondolni, hogy miből, mit lehet kihozni, illetve hol van az a határ, ami egy józan paraszti ésszel fogható tájékoztatás. Úgy is mondhatnánk, hiteles tájékoztatás kell.
"Hálás vagyok a sorsnak, hogy, amikor én tanultam ezt a szakmát, még tudtam olyan emberektől tanulni, mint Imre Béla bácsi, a Ferenczi Jóska, a Matusz Karcsi."
Az első fényképezőgépemet is a kezdetekkor kaptam. Noha én nem vagyok fotós, kerültem többször olyan helyzetbe, hogy fotóznom is kellett, mert nem tudott kijönni velem a helyszínre a fotós kolléga. Például amikor volt egy baleset. A kislányom születése előtt, hosszú ideig bűnügyi tudósító voltam. Súlyos helyzetekhez vagy nagy balesetekhez mindig ki kellett sajnos menni, amit senkinek nem kívánok, de meg kellett valakinek csinálni. Ilyenkor vittem a kis motyómat, benne a magnóval és a fényképezőgéppel, kattintottam egyet, ahogy Matusz Karcsi tanította nekem. Egyébként meg egy biztonságérzet, ha az ember fotóssal van, mert nagyon sok esetben egymást tudjuk támogatni.  A legjobb példa erre Szük Ödi. Döncivel nagyon sokat mentem együtt.
Visszatérve a kérdésre, én még volt akitől tanuljak. Például a hírrovat vagy a belpolitikai rovat egykori vezetője Csiszka Tóni volt, rákoppintott a fejünkre, ha valamit nem pontosan fogalmaztunk meg. Vannak a szakmának aranyszabályai, amiket be kell tartani. Most ez nem hogy nincsen, úgy képzeljétek el, kiröhögik az embert. Megtörtént velem, hogy vigyorognak rajtam, hogy mit gondol ez…Az, azért nagyon rosszul esik.
Ezért nagyon örülök annak - mondja miattam bárki, hogy ez a nő nem tud megújulni, megöregedett… -, hogy kitaláltam tavalyelőtt a Médiatábort. Jó kezdeményezés volt, idén még többen jelentkeztek. Remélem – noha én már nem tartozom a Győr Pluszhoz úgy klasszikusan, elvették a műsorsávomat-, hogy sok-sok olyan diák jön nyáron, akik szeretnének okosodni és ha másért nem, azért is jönnek, hogy jobb legyen a kommunikációjuk, be tudjanak mutatkozni, meg tudjanak jelenni, hogy merjenek, legyen önbizalmuk, legyen metakommunikációjuk. Tehát ezért jöjjenek, legyenek ott és tanuljunk együtt! Hiszek abban, hogy amit tanultam - nem azt mondom, hogy örökérvényű, hiszen az új technikai dolgokkal nekünk is kell egy kicsit változni, egy kicsit újulni, új dolgokat belevinni- tovább adható. Hiszen
"vannak aranyszabályok, ilyen például a hitelesség, őszinteség. Az, hogy nem hazudunk."
Mennyi csúsztatás van ma a médiában? Hát, a fele sem igaz. Volt egy ilyen vetélkedő, nem? Hát valahol itt tartunk ma a médiával.
A másik dolog, ami az én nagy sérelmem, hogy
"egymásra nem vagyunk kíváncsiak."
Ha azt mondom például, hogy „csináljunk embermesés történetet, csináljunk egy jó kis felzenésített órát”, akkor lehet, hogy lehurrog, azt mondja a főnök, hogy „á, hát ezt senki nem hallgatja meg.”  Aztán kidobják az Omegát, az LGT-t, az EDDÁ-t. Én nem tudom… Szóval ezzel együtt kidobjuk a 40-50 éves embereket is? Azok már öregnek számítanak? Hova megy ez a világ? Bocsánat, hogyha egy kicsit  elragadott a hév, de bennem ez azért annyira élénken bennem van, hogy elnézést, de nem tudok indulatok és érzelmek nélkül beszélni erről. 
"Nagyon remélem, hogy ezek a dolgok egyszer a helyükre kerülnek. Az értékek, a humánum, az, hogy kíváncsiak legyünk a másik emberre, hogy végighallgatom és megölelem, ha arra van szüksége."
Hány olyan találkozás van, amiről jó érzéssel jön el az ember, hogyha már rászánta az időt, istenem, de jó, hogy mégiscsak elmentem. Lehet, hogy ebből az élményből én két hétig táplálkozom.

Rengeteg emberrel találkoztál már a munkád során, néhányat említettél is. Kivel volt a legemlékezetesebb interjúd, találkozásod? 

Húha, Dani! Most megfogtál. Volt egy pár nagyon emlékezetes. Talán a könyvek is azért születtek meg, hogy ezek a beszélgetések, ezek a találkozások ne vesszenek el. Volt egy est például Győrben, amikor együtt ült a három nagy nevettető: Kibédi, Kabos, Kazal. Nagyon nagy élmény volt. Fiatal voltam, gyakornok időmet éltem, bolond, vidám voltam mindig. Hatalmas élmény volt velük  találkozni. Azt azóta többször is végiggondoltam, hogy istenem, hogyan adtál nekem akkora erőt, hogy oda merjek menni, meg merjem őket szólítani, kíváncsi legyek rájuk. Eredendő kíváncsiság volt mindig bennem. Aki nem állt velem szóba, Pápán: Makovecz Imre. Hát elzavart… Szó szerint elzavart. Később aztán vele is megvalósult egy beszélgetés.

A közelmúltban született egy saját könyved, a Réteskönyv. Honnan jött a könyv alapötlete, hogyan kezdtél neki a kutatómunkának?

Ezt a könyvet Kovácsné Ilikével (Kovácsné Bognár Ilona)  írtuk, ezt hozzáteszem, de megmondom őszintén, hogy rossz érzéseim vannak. Amúgy bárhová megyek, viszem, jótékony céllal ajánlom fel.
(Erre az alkalomra is hozott könyveket, a befolyt összeget pedig azonnal felajánlotta a jelenlévő Andorka Vivinek és családjának.) Nem árulom, nem csinálok belőle üzletet. Amikor szerveztük az első Győri Rétesnapot, azt a bevételt is elvittük az ÉNO-ba az Értelmi Sérültek Napközi Otthonába, pontosan azért, mert én nagyon nem szeretem, ha valaki úgy gondolkodik, hogy a pénz irányítja. 
"Bevallom, egy nagyon súlyos betegségen vagyok túl. Remélem túl vagyok. Azóta teljesen mást gondolok a pénzről. A pénz arra jó, hogy holnap, meg holnapután tudjak enni, de én nem gondolkozok ezen előre. Mit tudom én, hogy holnap vagy holnapután vagy azután hogy alakul a sorsom. Majd megoldja az élet, a Jóisten, én nem gyűjtögetek. Érdekes módon, mióta nem nagyon érdekel a pénz, azóta valahogy mindig megadja a Teremtő, amennyire szükségem van. Annyi van. Elboldogulok."
Elárulom 600 000 – 800 000 forint körül van egy színes könyvnek a megjelentetése, de ha minden oldal színes, akkor ennél is több, egy millió forint. Nagyon fel kell kötni az alsóneműt, hogy ezt ki tudja valaki adni. Ha kiadót keres, akkor a kiadó legelső kérdése, hogy aztán mennyi önerőt tudsz beletenni? Tudom, hogy ez nagyon magánjellegű dolog, de miután én 12 könyvet kiadtam, ezért merem így elmondani. Pontosan emiatt magánkiadásban, mert lehetetlenség lett volna, hogy nekem ezt egy kiadó megfinanszírozza. Mindegyik könyv valahogy sikeres lett. Ott voltak a Könyvszalonon is.

Fotó: Csobay Dániel
Visszatérve a kérdésre, látom azt, hogy a győri rétesnyújtó asszonyok mennyire sikeresek, mennyire ügyesek, milyen jó csapat. Azt gondoltam, hogy fogjunk össze és ennek örökítsük meg a történetét. Ez egy akkora dolog Győrnek, a győri rétesnyújtó asszonyoknak, hogy ennek valahol nyomának kell lenni.  Ez száz év múlva is könyv lesz. Ránk lehet, hogy már nem fog senki emlékezni. Kőrösi Tamás a Kaáli Intézet igazgatója szokta mondani, hogy „bennünket már majd valaki lever a polcról, Jucus.” Valahol igaza van. A könyvet bármikor le tudod venni a polcról, vagy ott van az ágyikód mellett, a TV mellett vagy viszed magaddal, a vonaton olvasol stb… A könyv, mindig könyv marad, a könyv örök barát marad. Szerintem a legszebb ajándék a könyv. Úgyhogy innen az ötlet és egyébként meg az összes rétesnyújtó asszonykával nagyon jó a kapcsolatom.
A „Remény a rákból” című könyvem bevételét is felajánlottam. Mindenkinek, aki érintett beteg vagy ilyen hozzátartozója odaadom ingyen. Miért húzzam le én azt az embert, akinek így is- úgy is sok problémája van?

Fotó: Orosz Sándor
 Akkor az első győri Rétesnap is a könyv alapján jött ötletként?

Így van és ennek lenne folytatása, ha valakivel tudnék kooperálni… Nekem meg van az az ismeretségi kör, akik megsütnék ezt a bizonyos rétest. Sőt ebből a csapatból szerintem többen ápolnák ezt a kezdeményezést és egy óriási, hogy úgy mondjam, ünnepet lehetne a rétes köré szervezni, meghívni akár a különböző tájegységeket képviselőket. Mindenhol teljesen más a rétes. Fáni néni is egy élmény volt egyébként, Fáni néni mákos rétese. Teljesen más az íze is és az elkészítési technikája is. Az egyébként ezen a pályán a csodálatos, hogy közben az ember amerre jár, jön - megy, tanul. Rengeteg érdekességre fel tudsz figyelni. Jánossomorján például egy nagyon különleges Rétesnapot szerveztek Az ottani művelődési házba bevitték a tűzhelyet, a kerek tepsit és a szemünk láttára nyújtottunk együtt és nagyon-nagyon csodálatos este volt.
Nekem soha nem a konyha volt az első. Nagyon sokat mentem hétvégén is dolgozni. Tudjátok hogy van ez, van egy fontossági sorrend. Persze, nagyon szeretek jókat enni, de soha nem ez volt az első helyen. Ha volna mondjuk egy olyan pasi az életemben, akkor megtanulnék rendesen főzni rá.

Számos gyerekdalban, mondókában is szerepel a „rétes” szavunk, mint ahogy a könyvben is szerepelnek. Neked van közülük kedvenced és melyik? 

Az „Aki nem lép egyszerre…”, ezt mindannyian tanultuk. Olyan csodálatos egyébként, ahogy a rétes köré ilyen kutatómunkát is folytatott az ember. Nemcsak a régi receptek és szakácskönyvek jöttek elő, hanem ezek az énekek, mondókák. Csodálatos a magyar nyelv. Rá kellett jönnie az embernek, hogy egészen kicsi korban már ezeket megtanuljuk és magunkévá tesszük és olyan nagy szerepe van, hogy az ember, amikor még egész kicsi a gyereke, ezt mondogatja, énekelgeti neki. Én ének speckollos voltam itt az Apáczain, ami nagyon-nagyon fontos volt az életemben.
Képzeljétek el, most egy nehezen kezelhető kisgyerekkel foglalkozom kint Nagyszentjánoson, megkülönböztetett figyelemmel. Mindenféle okosságra kellene tanítanom, hát aztán vagy sikerül vagy nem. Néha elküld melegebb éghajlatra, egyszer megharapott. Gondolkoztam, hogyan próbáljuk rendesen megcsinálni a dolgunkat, például hangosan olvassunk, számoljunk, hogyan vegyem rá, hogy tanuljon. Egy nap két furulyával mentem az iskolába. Elvittem az enyémet és Eszter lányomét. Nem gondolta, hogy tudok furulyázni. A lényeget mondom csak: Megtanultuk most már a „Süss fel napot” és a „Zsip-zsup, kenderzsupot”. A kikötés csak annyi, hogy először elvégezzük a feladatunkat és csak utána furulyázunk. Tehát én is kötöm a dolgot ahhoz, hogy először csináljuk meg a feladatunkat, „Krisztián, most elolvassuk a feladványt, elmondjuk a tartalmat”. Azt mondom, hogy nem szabad megfutamodni, hanem szeretve tanítani és megpróbálni a lehetetlent is. Bizony nekem is rosszul esik, amikor elküld valahová a gyermek, de olyan jó aztán -Isten bizony volt egy olyan szituáció-, hogy hozta nekem is a tízórait. 
"Vannak ilyen szeretetmorzsák, amire azt mondom, a fene egy meg, azért van jó is ezen a pályán."
Aktív vagy, mindig, ahol csak lehet segítesz másoknak, adományokat gyűjtesz. Mit tartasz hitvallásodnak? 
Ez a
"szeretve szeretni, azt gondolom, hogy mindenképpen egy nagyon fontos dolog."
Elárulom nektek, hogyha valamiért nagyon-nagyon rossz napom van, vagy el vagyok valamiért anyátlanodva, olyankor meg szoktam nézni a Teréz anyát. Az életéről szóló filmet, gyerekeimtől kaptam egyik karácsonyra. Vagy megnézem a Pió atyát, az a másik kedvencem. Utána valahogy mindig úgy érzem, hogy kapok annyi erőt, hogy akkor tudom tovább csinálni. 

Fotó: Orosz Sándor
"Nekem is vannak azért rosszabb napjaim."
Volt három olyan évem, amikor nagyon nehéz volt, akkor necces volt, hogy egyáltalán megmaradok-e. Volt egy nagyon súlyos betegségem és mindig láttam azokat a nagyon szomorú arcokat ott az Onkológián. Amikor közlik az emberrel, hogy mi baja van, hogy áttétes rák és ez lesz, meg az lesz, levesszük a mellét, megsugarazzuk, meg megkemózzuk… Nem fog fájni, nem történik nagy dolog… Csak mondjuk megcsonkolják az embert. Ott az ember nem mer a másikra ránézni. Pedig az fontos, hogy az ember megeresszen a mosolyt, egy gesztust, egy mimikát vagy érdeklődést mutasson a másik ember felé.  Én jó beteg vagyok. Meggyógyultam. Szerintem én azért gyógyultam meg, mert nekem még rengeteg feladatom van. Nem csak a gyerekekről van szó. 
"Még magammal szemben is vannak feladataim. Meg kell gyógyulnom, mert magammal szembe lennék nagyon nagy adós, ha nem gyógyulnék meg. Olyan nincs, hogy én ne gyógyuljak meg. Meg kell gyógyulnom! Kész."
Akkor jött ez a „Hozz egy könyvet az onkológiára”,  ott nagyon fontos az élmény, az érzés, a szeretet.

Én azt vallom, hogy minden rákbetegségnek van lelki háttere. Lehet, hogy nem ennyi az egész. Nálam az egész az volt. Lelki háttér. Ha az ember lelke egészben van, lelkileg, mentálisan rendben van, a többit megoldja a test. A testünk, a fizikumunk megy utána. Én ezt csak később tudtam összerakni. Pécsen azt mondták, hogy fél évem van. Szóval amikor az ember ezt meghallja, akkor nagyon nehezen kapargatja össze magát. De hát itt vagyok. Vártak rám.

Változott az élethez való viszonyulásod? 
Teljesen. 
"Azt mondják, egy betegség megváltoztatja az embert, én ezt maximálisan alá is írom. Azokból a dolgokból, amiből nem kell, nem csinálok problémát."
 A Győr Plusz Rádióban éreztem, hogy nem kellek, az én sávom másnak kell. Én ezután más feladat után nézek vagy megvárom azt, amíg a feladat megtalál engem. Egyébként nagyon érdekes dolog, hogy, amit a Jóisten az egyik kezével elvett, ad helyette mást. Kinyitja a másik kaput. Ebben maximálisan hiszek. Megerősödött a hitem. Matusz Karcsi temetésén éreztem valami egészen különlegeset. Várszegi Asztrik pannonhalmi Főapát búcsúztatta őt, később a temetés alatt csak úgy odalépett hozzám és megfogta a kezemet. Csináltam „Embermesét” a Főapát úrral is és akkor utána beszélgettünk a hivatalában. Teljesen barátilag tudtunk beszélgetni. Abszolút úgy érzem, hogy az ember kapaszkodik. Hogy az Istenbe kapaszkodik-e vagy egyszerűen nagyon emberien a jóságba és a szeretetbe? Nagyon imádom a Főapát urat. Ő egy olyan ember, akiben maximálisan meg lehet bízni. Baráti, testvéri segítő, akire, ha sokszor gondolok, olyankor úgy érzem, mintha az embernek lenne újra ereje és szeretete. Mennyi embert meg tud szólítani, mennyi emberrel tud jót tenni és mindenkihez van egy kedves szava! Ő az az ember, akinek talán nincs senki haragosa és ő az, aki valamilyen nagy erőt képvisel. 
"Azt gondolom, hogyha adsz, az megsokszorozza az erődet, a szeretetedet, mindig kell olyan célt találnunk, melyek életbetartóak. Ezért én nagyon sok mindenben változtattam."
Otthagytam a Kossuth  Iskolát, ahol dolgoztam, nagyon nem szerettem ott. Könyörögtem, hogy olyan iskolába mehessek, ahol emberléptékű dolgokat lehet tenni vagy tanítani. Beköltöztem egy kicsi családi házba, eljöttem a panelból. Mellettünk az ipar is zajlik, az AUDI. Eszméletlen, hogy hajnali 4 órakor már dübörgés van.
Szóval jókat alszom mostanában. Az egy fél gyógyulás, ha az ember kipiheni magát. Néha elküldöm magamat szabadságra. Beleszerettem Balatonfüredbe, imádom, alig várom, hogy akárcsak egy napra is, de tudjak menni. Nem elég, ha csak fogunk egy könyvet és azáltal pihenünk. 
"El kell menni és az élményeket be kell gyűjteni."
Sokszor nem tartom be ezt a játékszabályt, többször kell magamat elküldeni szabadságra, pihenni.

"Nagyon-nagyon rövidke ez az élet."
A kollégáim közül nagyon fiatalon ment el sok. Végigkapkodták az életüket és kevés volt az az öröm, aminek örülhettek volna. Engem a betegség többek között erre figyelmeztetett. A gyász és nagyon sok minden más. Át kellett értékelnem, a lelkemben kellett rendet tennem. Veletek, Csobay családdal családi szálak is összefűznek az édesanyám révén. Én abszolút úgy érzem, hogy ő nem halt meg, valahol most is itt van velem.
Azt gondolom, ha az embernek gyereke van, megtriplázódik az a fajta szeretet, ami körülveheti.

Szüleid is a média világában dolgoztak?
                                                                                        
Sajnos a szüleimnek nem nagyon adatott meg, hogy tanuljanak. Apukám nagyon alkotó, aktív ember volt. Akkor volt boldog, ha meggyógyított egy falikutat. Nagyon nagy boldogság, hogy ez a bizonyos falikút gyűjtemény a városé lett.  Szüleim elváltak. Nagyon nagy fájdalom, hogy az apu-féle házba én nem vagy alig jutok be. Sok évig az édesanyámmal éltem, sokáig össze voltunk nőve. Inkább barátnői viszony volt köztünk. Nagyon remélem, hogy a lányommal hasonló lesz vagy hasonló már most is a kapcsolatunk.
"A család nagyon fontos."
Az anyukámtól rengeteg megerősítést kaptam. Képzeljétek el, amikor elment, az utolsó üzenete ott volt a pénztárcájában. Akkor ő már nem élt, de az üzenete ott volt. Amikor ezt így összerakja magában az ember, akkor jön rá, hogy micsoda szeretet tudja összekötni és mekkora féltés az édesanyjával, aki folyamatosan aggódott, szeretett, remegett értem és tudom, hogy most nagyon örülne és nagyon büszke lenne rám, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk.
  
Fotó: Orosz Sándor
A hangodat minden győri a szívébe zárta. Hova tűnt a hangod a rádióból?
Hát, Simon Panka tudja, a rádiós főnök. Igazából először elvették az esti sávomat, utána pedig a hétvégit is. Nem tudom mi lesz velem. Remélem, hogy kapok még feladatot. Nagyon hiányzik a rádió. Azt gondolom, hogy most vagyok abban a korban, amikor a legtöbbet tudnék magamból adni. A gyerekek is nagyok már. Eszterem is szépen elnyulazik, szereti a kisállatokat, el van. Először vittem magammal a rádióba, mert nem mertem egyedül otthon hagyni. Ez sokszor a kollégák jóindulatán is múlott, hogy ő sokszor bejöhetett velem. Úgyhogy ilyen módon vannak nagyon-nagyon kedves és jó kollégáim. 
"Viszont most nem tudom, hogy mi lesz velem. Ezt majd az idő eldönti. Majd ha valakinek hiányzok, csak szól."
Nekem sem a Városházán, sem sehol nincs „körösztapám”, „körösztanyám”. Sokszor nagyon jól esne, ha valaki kiállna az emberért és azt mondaná, hogy nekünk ez a rádiós kell, mert ő jó, mert szeretjük hallgatni. De most ez nincs, lesz más. Lesz könyv, lesz tanítás, lesz Médiatábor. Már nem vagyok olyan elveszett, mint amilyen voltam a Körzeti Rádió bezárásakor. Abba akkor képes lettem volna belehalni. Amikor ekkora veszteség éri az embert, igen, akkor jönnek ezek a szörnyű dolgok. Szerintem, ha ezt az ember helyrerakja magában és jönnek új feladatok, akkor minden megoldható és minden túlélhető. Ha vannak olyan emberek, akik meghallgatnak és tudnak még szeretni… Még látok szerintem elég emberarcot. Ha van egymáshoz közünk, akkor azt gondolom minden túlélhető. 
"Minden baj, bánat, minden betegség is talán túlélhető, hogyha az ember talál olyan lelki és sorstársakat, akikkel érdemes együtt lenni és együtt dolgozni. Én ebben nagyon-nagyon hiszek"
és nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattatok.
Dani! Én ma úgy készültem, hogy hoztam neked egy bort, egy Gyöngyösbort, ez egy nagyon finom bor.
Köszönöm! Én pedig szeretném ezt a szép virágot átadni!

Köszönöm a beszélgetést!

Fotó:Cs. J.



 
Isten Veled Jutka!
           
Fotó: Cs.É.

2017. március 24., péntek

Harcsás Judit újságíróra emlékeztünk - Képgaléria


Barátai, kollégái, győriek, tisztelői gyertyagyújtással, csendben emlékeztünk az elhunyt Harcsás Judit újságíróra, a győri Rába-parton, 2017.március 24-én 18 órától.


HARCSÁS JUDIT:
ŐRKÖDŐK
Amikor ezer kétség gyötör,
amikor úgy érzed, minden összedől,
hallgass a hangra, mi elkísér, -
dobbanó szívedben rég benned él.
Ezerszer esküdj hűséget a JÓra
hajítsd a bánatod az első folyóba…
vigye, sodorja messzire azt a víz,
megváltás ez, - a lelkedig visz.
Hallgass a hangra, mert jót akar!
..érezd, hogy neszez. Betakar.
Anyád hangja ez, mi a fuvallattal libben,
s Te tudd, hogy most is vigyáz rád az Isten.
(2016. február 23.)

Emléked szívünkben örökké él Jutka! Sosem felejtünk el!











Fotók: Csobay Dániel fotográfus


2017. március 18., szombat

Életműkiállítás és Sajtónapi díj Szük Ödönnek

2017. március 18-án nyílt meg Szük Ödön fotóriporter életműkiállítása az Esterházy-palotában.

Egy gombostűt nem lehetett volna leejteni, annyian eljöttek, kíváncsiak voltak Szük Ödön, a győriek Dönci bácsijának kiállítás megnyitójára.

Szük Ödön élete a fotózás. Fotói az élet apró pillanatai. Pillanatok egy önzetlen fotóriporter és mester munkásságából.  A megnyitón ott volt személyesen a győri fotóriporterek atyja, Dönci bácsi is. Maga a mester, aki objektívan fotózott szebb és barátságosabb képet a világról. Aki mindig az emberit kereste meg a tájképein is. Aki a hétköznapok művészetévé alakította át a lefotózott környezetet. 
A tárlatot Fábián György újságíró nyitotta meg, kedves, megható szavakkal méltatta a fotóriporter életét, munkásságát.

"Köszönet a kiállításért a felejthetetlen kollégáknak. és barátoknak. Az örök és egyetlen munkahelynek a Kisalföldnek. A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumnak és igazgatónőjének: Grászli Bernadettnek." - Írja közösségi oldalán a fotóriporter fia, Szük Norbert festőművész.









Fotók: Csobay Dániel fotográfus





2017. március 2., csütörtök

Győr díszvendég az Utazás Kiállításon

Győr Megyei Jogú Város a díszvendége a 2017. március 2-5-ig tartó, immár 40. Utazás Kiállításnak a budapesti Hungexpon.


Nagy várakozással és büszkeséggel mutatta be Győr város vezetése az új arculatot. Használata nagyban hozzájárul a város megjelenéseinek egyesítéséhez, alkalmas kreatív, animált megjelenítésre, látványos és informatív kampányok lefolytatására, új impulzusokat adva Győr népszerűsítésének is. Az idei Utazás Kiállításon előtérbe helyezték a 2017-ben, Győrben megrendezésre kerülő  Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált.










Március 2-án délelőtt sajtótájékoztatót tartott a város 100 négyzetméteres impozáns standjánál Borkai Zsolt polgármester, Domanyik Eszter Győr Megyei Jogú Város Városmarketing és Programszervezési Főosztályának vezetője, Jakab Petra idegenforgalmi referens és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát.






A látványos standon megújult arculattal, új szlogennel mutatkozott be Győr a sajtó képviselői, a vendégek és érdeklődők előtt. "Egy város, ezer élmény" - ez Győr új turisztikai, sport és kulturális szlogenje. Az élmények jelentős helyszíneivel egy óriási interaktív térkép előtt állva ismerkedhetnek a látogatók és számos kiadványt vihetnek magukkal a város látnivalóiról, programjairól, fesztiváljairól.
A GyereGyőrbe tematikus városnézések idegenvezetői közül Csobayné Pintér Éva képviselte a csapatot az Utazás Kiállítás szakmai napján.

Megkérdeztem, hogy idegenvezetőként hogyan készülnek az EYOF-ra?

Csobayné Pintér Éva idegenvezető:
"Az EYOF kiemelkedő  esemény városunk, sőt az ország nyári eseményei között, amihez már addig is több jelentős esemény kapcsolódik. Kivételes lehetőség egy város életében, hogy "vendégül láthatja" Európa legtehetségesebb fiatal sportolóit és a sportdiplomácia képviselőit. Erre készül a Győr és a város turisztikai szolgáltatói is. A már megszokott nyári tematikus városnéző programjaink között az EYOF hete arról szól, hogy bemutathassuk városunk sokszínűségét, a régió vonzerejét, világörökségi helyszíneket és kellemes nyáresti programokra készülünk a kultúra, szórakozás és gasztronómiai élvezetek jegyében. Fontos szerepet kapnak "Győr  7 csodája", "Több mint 1 fröccs", "Nyáresti hajózás" és "Győri séta by night" programjaink, amelyeket a forró nyári napok lezárásaként is szívesen választanak vendégeink, hiszen ezek igazán alkalmasak arra, hogy a város különlegességeit megmutassuk és együtt élvezzük a nyár esték hangulatát. Már javában zajlik a programok előkészítése, idegenvezetőink felkészülése. Örömmel várjuk a júliust! "Új utak, új élmények" várják a GyereGyőrbe csapatának vendégeit.


Husz Anikó idegenvezető:
"Az EYOF egy nagy nemzetközi esemény Győr életében. Fontos, hogy ebben a néhány napban megmutassuk Győr legfontosabb értékeit a városba érkező sportolóknak és kísérőiknek. Mivel a sportolók korosztálya a fiatalságot képviseli, számukra biztosan a legérdekesebbek a legendák és mondák, amelyek Győr történetéhez és mindennapjaihoz köthetők (Vaskakas, Vastuskó, szódásszifon, földrengés és Szent László kapcsolata...) Különös élményt nyújthat számukra a Püspökvár illetve a Városháza tornyának "megmászása", ahol madártávlatból láthatják a várost. Ezeknek a helyszíneknek a bemutatása kiemelt szerepet kap a felkészülésemben, igyekezve minél színesebben és szórakoztatóbban előadni. A vezetések során próbálok majd a magyar és a jelenlévő országok vendégei között párhuzamokat említeni, amelyek által jobban megjegyzik az információkat."
 
A megnyitón a GYMSM Kereskedelmi és Iparkamara Kereskedelmi Tagozatának delegációja is részt vett.


Fotók: Csobay Dániel fotográfus

A Budapesti Utazás Kiállításon vasárnapig találhatják meg a látogatók a belföldi díszvendég, Győr és a kulturális díszvendég, Pannonhalmi Főapátság közös standját a Hungexpo „A” pavilon 307-es standján.


A GyereGyőrbe csapata így készül az EYOF-ra: