2020. április 21., kedd

A Győri Nemzeti Színház varrodájában nem állt meg az élet


"A gép forog, az alkotó pihen."- írta Madách Imre "Az ember tragédiája" című művében. A Győri Nemzeti színház negyedik emeleti varrodájában sem állt meg az élet. A színészek, mint alkotók most kényszerpihenőn, a háttérmunka viszont javában zajlik. 
A színház női szabótár vezetője, Tóthné Preisinger Ildikó nyilatkozott.  

Fotó: Győri Nemzeti Színház

A vírus nyilvánvalóan az én életemet is felforgatta és a feladataim megváltoztak, de másokkal ellentétben nem tétlenségre, hanem még több tevékenységre sarkalltak. 
A színház bezárását követő hetekben, szinte nyakunkba zúdultak a maszkot igénylő kívánságok. A színház jelmezfelelősének kezdeményezésére, a színház varrónői home office-ban, otthon készítettek textilmaszkokat, amiket a színház eljuttatott a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórháznak. Ez szám szerint 760 db maszk volt. Emellett mindenki a saját környezetében igyekezett karitatív módon kielégíteni a kialakult maszkhiányt.
Én is a saját vállalkozásomban, a PreiSinger Alkotóműhelyben folyamatosan gyártottam a maszkokat, sokad magammal készítettünk például a mecséri idősek részére, amit az önkormányzat egy-egy kesztyű kíséretében bedobott a postaládákba. 
"A lányommal videót is készítettünk arról, hogyan tud bárki maszkot készíteni magának otthon, anélkül, hogy tudjon varrni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az internet tele van panaszkodó, unatkozó emberekkel, én meg éjszakába nyúlóan varrok és fáradtabb vagyok, mint valaha." - meséli Ildikó 
Aztán az elmúlt két hétben beindult a színházi gépezet is, visszamentünk a színházi műhelyekbe dolgozni.
" Igen, a háttérmunka zajlik, de nagyon szigorú keretek között. A színház épületébe csak az mehet be, aki aktuális munkák miatt, indokoltan tartózkodik bent. Nincsen csoportos munkavégzés, és tartjuk a távolságot."  - mondja a női szabótár vezetője. 

Kesztyűben, maszkban járunk-kelünk a színházban, a varrónők is nagyon elővigyázatosak, folyamatosan fertőtlenítjük a környezetünket. Nagy felelősséget ró mindannyiunkra az, hogy úgy végezzük a munkánkat és térjünk haza munka után, hogy ne váljunk vírushordozóvá. - tette hozzá


Beindultak a jövő évi produkciók egyeztetései, a műhelyekben gőzerővel készülünk előre, már az őszi produkciókra. Igyekszünk minden olyan munkát elvégezni, amihez még nincs szükség a művészekre. Raktári válogatás, anyagbeszerzés folyik. 
"Izgalmas évad lesz, azt elárulhatom, bárcsak már ott tartanánk, hogy a nézők megtapsolják a bemutatott darabokat!
Emellett még a maszkokra való igény is fennáll, tehát azokat is varrjuk továbbra is igény szerint, úgyhogy nálunk nem állt meg az élet." 


Szerkesztette: Csobay Dániel
Fotó: Győri Nemzeti Színház



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése