Pozsgai Zsolt Balázs Béla-díjas drámaírót, színházi- és filmrendező, forgatókönyvírót kérdeztem hogyan éli meg az önkéntes karantén időszakát.
Számos színházi előadást alkalmazott színpadra, mint például a Győrben is bemutatott Razziát, a Nevető ember ( a Victor Hugo átirat), Szabó Magda: Abigél, valamint Heltai Jenő: A tündérlaki lányok című műveket.
Hogyan éled meg a mostani helyzetet, amellett, hogy azért az írói munka jobbára otthoni munka?!
Köszönöm, hogy az
eszedbe jutottam. És azt, hogy figyeled a munkásságomat. Az írói oldalamat
használom most, hiszen az író alkotás közben mindig karanténban van. Igaz, a
szigligeti alkotóházban munka után este le lehetett menni a helyi kocsmába
nagyszerű fiatalokkal beszélgetni, vagy az éjszakai őr és csillagász Egyed
Péterrel sörözgetni. A kocsma most is meg van, kitűnő színészbarátaimmal péntek
esténként összejövünk a közösségi oldalon, mindenkinél van ital és dumálunk. Aztán
más barátaimmal is máskor, ma este például Csomós Lajossal kiváló békéscsabai
színész barátommal leszünk egymás vendégei. És mivel még a karantén előtt elég
sok pályázatot írtak ki, igyekszem azokra is elkészíteni a műveket.
"Egy nagy dobásra
is készülünk, amiről még nem mondhatok semmit. Internet-kocsmázós
színészbarátaimmal hamarosan egy nagyon érdekes dologgal jelentkezünk, de erről
majd idejében, és Te leszel az első, akinek szólok. Mindenesetre élénk
háttérmunka folyik. Ez valamennyire segít elviselni mindannyiunk számára a
helyzetet." - árulta el Pozsgai Zsolt
Ez igazán megtisztelő számomra, köszönöm!
Ez igazán megtisztelő számomra, köszönöm!
"Mivel nincs állandó
munkahelyem, - az utóbbi években a dramaturg státuszt is megszüntette a színházak
többsége - anyagi értelemben nagyon megvisel ez az időszak. Főleg az, hogy
elvégzett munkáim után nem fizetnek, olyanok után, amelyek még a járvány előtt
voltak esedékesek. És mivel a színházi jogdíjakból éltünk, most, hogy nincsenek
előadások nem egyszerű." - tette hozzá a drámaíró
Az is megvisel, hogy
lányaimmal ritkábban találkozhatom, és a Húsvét is úgy jön el, hogy nem tudjuk
meglátogatni a nagyszülőket, ami még nem történt meg az életünkben.
Mivel a Martinovics-
hegy alján lakunk, alkalmam van az Istenhegyre sétálni olyan utcákban, ahol
rajtam kívül senki nincs. Kívülről tudom már, hogy melyik utcák azok. Örömmel veszem észre,
hogy fizikai erőm nem hagyott el, és ez az egyik kulcsa a belső lelki erőnek
is.
Megtalálnak régi
barátok, akikkel évek óta nem tartottuk a kapcsolatot, ez jó. Tisztázhatjuk az
egyéb félreértéseket azokkal, akikkel teljesen feleslegesen ugrattak össze
valamilyen okból.
És lassan elkezdek
listát írni arról, hogy a válság után mi az, amire nincs szükség a mindennapi
életben, hiszen ez most kiderül. Lassan a televíziók is rájönnek, hogy nem
lehet minden nap ugyanazt a Bud Spencer-filmet leadni. Mi rájövünk, hogy a
valóságshow-k, idióta bulvárműsorok nélkül is van élet, sőt.
"Úgy látom,
kényszerből jön elő az érték, a vírus kikényszeríti mindezt.
Jobb lett volna, ha
magunktól jövünk rá, és maradunk az igazolható emberi értékeknél.
És nem bírnám ki
egyedül, de a feleségem, immár több mint harminc éve itt van velem, és ez
biztosítja azt, hogy egyáltalán létezzünk. És a lányaim telefonhívásai. Vagyis
a család. Ez a legfontosabb." - tette hozzá
Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem és az olvasókkal a gondolataidat, jó egészséget és további sikeres alkotást kívánok még!
Én köszönöm!
Szerkesztette: Csobay Dániel
Fotók: Pozsgai Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése