2020. április 22., szerda

Koltai Róbert üzent az önkéntes karanténból

Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művészt, az egyéb híres filmszerepei mellett, jelenleg a Drága örökösök Szappanos Kálmán bácsijaként ismerhetjük. Most ő mesélt arról, hogyan telnek napjai az önkéntes karanténban. 



Hogyan éli meg az önkéntes karantén időszakát? Se színház, se film…

Nehezen. Miután a film mostanában kisebb szerepet játszik az életemben, elsősorban a színház hiányzik nagyon. És csak az vigasztal, hogy fizikailag jól esik ez a fajta pihenés és a folyamatos  utazás nélkül való feltöltődés. Nagy szükségem volt rá.  A közönséggel való napi kapcsolat azonban nagyon hiányzik.

Mivel tölti most a napokat?

Sűrűn kapok felkéréseket online interjúkra hasonló témában, illetve magam is igyekszem- bár nem vagyok  benne túl jó- telefonnal  felvenni mesét, verset, hogy legalább ezen a módon kapcsolódhassunk, a közönség és én. Néha kiülök a teraszra, játszom a kutyákkal, meg persze ott van Lisa, a cicánk. Vele idomítjuk egymást . Komoly szurkolótábora alakult ki a facebook-on az  asztalitenisz bajnokságra való közös felkészülésünknek. Hát így.
Néha a család rávesz erre- arra. Olyasmire, amihez nem kell kimozdulni a karanténból. Múltkor például süteményt sütésben működtem közre...
De azért nagyon várom a végét, mert épp akkor tört ki a veszélyhelyzet és kezdődött a karantén, amikor próbálni kezdtük volna Zalaegerszegen a Sose halunk meg című musicalt, amit Gaál Ildivel    ( Gaál Ildikó rendező - a szerk.) közösen rendezünk és játszom is benne. Ezt most el kellett tolni őszre. A tervek szerint október 9-én lesz a bemutató.


Nagyon megtisztelő számomra, hogy készíthettem Önnel egy villáminterjút, köszönöm szépen, és jó egészséget kívánok!

Én köszönöm a megkeresését!


Szerkesztette: Csobay Dániel
Fotó: Koltai Róbert hivatalos Facebook oldala
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése