2020. május 16., szombat

Bábművész önkéntes karanténban


Kocsis Rozi, a győri Vaskakas Bábszínház, Vaskakas Művészeti Központ igazgatója, Blattner Géza-díjas bábművész, dramaturg, rendező nyilatkozott.



Rozi, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom, valamint ének-zene szakon szerzett diplomát, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházelmélet szakát. 2003-ban színész II., 2011-ben színész I. minősítést szerzett.
Bábszínészi pályafutását a pécsi Bóbita Bábszínházban kezdte, 1992 óta tagja, 1997 óta igazgatója a Vaskakas Bábszínháznak.
Számos magyarországi bábszínházban dolgozott dramaturgként és rendezőként Veszprémtől Debrecenig, Szombathelytől Miskolcig. 2006-ban Blattner Géza-díjat vehetett át, 2011-ben Győr Művészetéért Díjjal ismerték el a munkáját.

Hogyan éled meg ezeket a napokat bábművészként, színházigazgatóként?

Ahogy nyilván mindenki az elmúlt hetekben, én is átmentem a félelem minden fázisán, miután be kellett zárni a színházat, félbe kellett hagyni a próbákat, s ki kellett húzni a naptárból a 
13. Győrkőcfesztivált. Először a tagadás munkált bennem, hogy ez nem lehet igaz, hogy mindjárt felébredek, s kiderül, ez valami rossz álom... Aztán dühös lettem.
Hogy képzeli ez a "kis koronás szörnyeteg", hogy felborítja az életünket, hogy megfoszt mindentől, ami fontos, hogy nem ölelhetem meg anyukámat, nem találkozhatok a barátaimmal, hogy nem játszhatunk a gyerekeknek?! 


Szerencsére a depresszióig nem jutottam el, mert egy olyan energikus, kreatív, pozitív energiát sugárzó közösséghez tartozom, mint a Vaskakas társulata, melynek tagjai már a karantén másnapján tele voltak tervekkel, ötletekkel, hogy miként tudunk eljutni a közönséghez, a gyerekekhez a zárt színházi ajtók ellenére, kijátszva a vírust. Az online bábos megjelenéseink - a szülők és a gyerekek visszajelzései szerint - apró örömöket, vidám perceket, izgalmas pillanatokat, mesés vasárnap délelőttöket jelentettek a nézőinknek, nekünk pedig erőt adott a szükség van ránk tudata. Bár feltétlenül hiszek a színház jelenidejűségében, az "itt és most" átélt közös élmény erejében, s tudom, hogy ezzel a varázslattal semmiféle lenyűgöző technika nem tér fel, mégis ebben a színházat nézőitől elszakított helyzetben ez volt az egyetlen lehetőség a közösségi összetartozás megélésére. Az első sokk után még élveztem is az új kihívást, az új kreatív energiákat kívánó munkát.
Ezzel teltek a napok. Ötleteléssel, itthoni felvételekkel, animációs minietűdök kitalálásával,bábkészítő filmecskékkel, vaskasasos játékokkal... No meg tervezgetéssel, hogy ha ennek vége lesz, akkor mi mindent fogunk csinálni! Arra gondoltam, például szervezni kellene egy Nagy Ölelés Napját a Dunakapu téren, mikor már maszk és félelem nélkül összekapaszkodhatunk, miközben szól a muzsika...  

Kocsis Rozi, az üres Vaskakas Művészeti Központ épületében

A színházon kívüli életembe is változásokat hozott ez a helyzet, de nem csak negatívokat. Ugyan azt én is, mint mindenki, elég rosszul élem meg, hogy 80 éves édesanyámat csak az ablakon kukucskálva láthatom, de a testvéreimmel és az ő gyerekeikkel sokkal több időt tudunk együtt tölteni, mint eddig valaha. Biciklitúrázunk, szalonnát sütünk, bodzavirágot gyűjtünk, családi filmet forgatunk, vitatkozunk, összeveszünk, aztán nagyot röhögünk a karantén-hisztinek csúfolt jeleneteken. Nem lehet unalmas a karanténlét, ha két néptáncos-koreográfus, egy színésznő és egy zenész is tagja a szűkebb családnak! No meg én, a bábos, és három rakoncátlan gyerek. Összezárva, az erdő szélén, két egymással szemközti házban. Ahogy az egyik barátom mondta: "Kész csinn-bumm cirkusz!"
A barátaimra is több figyelem jut. Az Angliában élő Kata, a pécsi hegylakó Janka, a világbolyongásait épp szüneteltető Rita most nem sietnek, nem "ráznak le" zavartan, hogy "bocs, mennem kell." Komótos, éjszakába nyúló beszélgetéseink régi tartozások, csodás élmények.
És az itteniek, a győriek! Az egyik épp a múlt hétvégén szabadtéri filmvetítést szervezett egy zsákutcácska házának a tűzfalára. Kusturica cigányai vidították a házakból kihordott kanapékon, fotelokon egymástól szigorúan két méterre kertmozizó társaságot. Isteni volt! A film is, a pecsenyezsíros kenyér is, a bor is, a pálinka is... 

Miben változtatnál a saját életedben és a bábszínház életében az elmúlt hónapok tanulságaként, ha vége lesz az önkéntes karanténnak? 
 
Már nagyon várom a végét! Azt a bizonyos Nagy Ölelés Napját! De azért titkon azt remélem, hogy ha elindul a várva várt „pörgés”, lesz idő a bodzaszörpre, az utcai mozizásra, vitákra, kibékülésre…

Úgy legyen Rozi! Kitartást és szeretettel várjuk vissza a Vaskakas Bábszínház és Vaskakas Művészeti Központ programjait is!  

Köszönöm, Danikám, hogy megkerestél! 

Szerkesztette: Csobay Dániel
Fotó: szinhaz.org

1 megjegyzés: