2020. október 12., hétfő

11 évesen szépségversenyre készül

A 11 éves Csutorka Márk Pest megyében, Nagykátán él családjával. Még csak 11 éves, de már Bulgáriába készül, hogy gyermek kategóriában megmérettesse magát egy világversenyen. Nagy segítségére van mentora, Szick Petra modell.

 


Az egykori szépségkirálynővel már több, mint egy éves az ismeretségük, sokszor statisztálni viszi Márkot egy magyar sorozatba. Így már több idejük volt megismerni egymást és Márknak is nagyon megtetszett a modell szakma világa.

Így került sor arra is, amikor Petra felajánlotta, hogy kivinné Bulgáriába a Grand Sea World szépségversenyre, ahol gyermek kategóriában indul majd.

 

Elkezdődtek a felkészülések. Petra nagyon következetes, jól kezeli Márkot, hiszen még csak 11 éves. Komolyan veszi a munkáját és ezt elvárja tőle is. Márknak tetszik ez a világ, így nem nehéz nekik együtt működni.

„Teljesen felkészülve tudunk indulni, egyenlőre úgy készülünk, mintha minden rendben lenne, nem befolyásol minket a jelenlegi vírushelyzet sem.  

Első körben két napot töltöttünk nyáron a Balatonon, ahol volt idő megbeszélni mindent a versennyel kapcsolatban, még jobban megismerni egymást és pár dolgot megtanulni." - mesélte Petra

 


 

Képek: Szick Petra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése