Bende Ildikó őszintén, az önkéntes karanténból

Bende Ildikó, Aase-díjas színésznő, a Győri Nemzeti Színház művésze és örökös tagja, telefonon osztotta meg velem a gondolatait. 

 

Ildikóról tudni kell, hogy Kecskeméten született, 1963-ban a Tanárképző Főiskolán diplomázott, rövid ideig Somogyjádon tanított. 1964-ben Kaposváron a Csiky Gergely Színházban kezdte pályáját, ahol volt súgó, tánckari tag és segédszínész is. Shakespeare: Vihar című drámájában Ariel szerepében debütált, mint színésznő. 1966-tól a kecskeméti Katona József Színház színésznője volt. 46 éve, 1974-től a győri Kisfaludy Színház, illetve a Győri Nemzeti Színház művésze.  A győri József Attila Művelődési Ház bábszínházának alapító tagja. Játszik a Holle Anyó Gyermekszínházban is. Vendégként fellépett a győri Vaskakas Bábszínházban, a Gózon Gyula Kamaraszínházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban és a tatabányai Jászai Mari Színházban is. Az Aase-díjat 2006-banvehette át. 

Kedves Ildikó! Szeretettel érdeklődöm, hogyan telnek a napjai az önkéntes karanténban, hogy tetszik lenni? 

Semmi színészi rájátszást nem engedhetek meg magamnak, őszinte szívből örülök, hogy felhívtál, Dani!                                                                                                                            Az elmúlt hetekről úgy szabad beszélni, hogy nem fényezi saját magát, sem a gondolatait az ember. Én egyetlen közösségi oldalon nem vagyok fent, tudatosan nem akarok érteni hozzá, mert jobban hiszek abban, ha beszélgetünk és időnként hallom a Te hangodat. Nem szeretem látni ezeket az eltorzult arcokat, akik magyarázzák, mit, hogyan kell csinálni, mert ezek nem azok az arcok, amiket én szeretnék látni. Nagyon sok minden bánt abban, ami körülöttünk van. Még kutyasétáltatás közben is csak egy szemet látok. A maszk miatt a régi ismerősöket szinte alig ismerhetjük fel, nem mosolygunk, vagy nem látjuk. Pedig én, még az idegenekre is rá szoktam mosolyogni. Nekem ez most annyira hiányzik, hogy ha ez így maradna mindörökre, ebben én nem szeretnék élni. Nem tudom elviselni, hogy az emberek álarc mögé bújjanak.                                                                                                                    Ezt viselem a legnehezebben. 77 éves vagyok, ahhoz sem szeretnék hozzászokni - és ezt mondhatom a többi 65 év feletti kortársam nevében is, hiszen sokakkal beszélgetek-, hogy egyfajta kirekesztésben legyünk a korosztályunk érdekében.

A mi érdekünkbe történik az, hogy nem találkozhatok az unokámmal, aki 9 éves nem dögönyözhetem meg, messziről kerülnek el bennünket az emberek, hogy nem beszélgethetünk egymással? Ezt büntetésnek érzem, amit azzal a jelszóval is nehéz elfogadni, hogy „ez a mi érdekünkben történik.” Ez az öregeknek inkább lelki sérülést okoz.    A minap találkoztam egy idős hölggyel, aki épp a temetőből jött, és elvesztette a férjét. Azt mondta nekem: „De nektek legalább van kutyátok…!” Nem, hogy „van férjem.” Érted ennek a tragédiáját? 

Hogyne érteném! Borzasztó, szomorú! 

Fiatalokkal is találkoztam, amikor kutyát sétáltattam, és azt is tapasztaltam, hogy nem mindenki kerüli el az öregeket, mert többen szeretettel üdvözöltek. Tudom, hogy nem mindenkinek fog tetszeni, hogy a Bende Ildikó elmondta ezt, de mivel megkérdezted, miért hazudjak.

Bende Ildikó és Bede- Fazekas Csaba, a Győri Nemzeti Színház művészei és örökös tagjai A király beszéde előadásban  Fotó: Csobay Dániel fotográfus

 

Rosszabb perceimben azért vagyok lehangolódott, mert nehezen viselem ezt az elválasztottságot, amit megélek, és amit látok ismerősökön is. Az előadások elmaradását már nem is figyelem. Márciusban, amikor pánikszerűen abbamaradtak a próbák, előadások, hónap végéig még figyeltem, milyen előadásom lenne, vagy amikor a „Leander és lenszirom” bemutatónk lett volna… Április elejétől már nem követem.  Ami a legborzasztóbb, hogy nem is látom, egyenlőre senki sem látja mikor lesz ennek folytatása.

Még egy vele járó plusz félelmem van, nem az hogy mikorra múlik el a járvány, hanem az, hogy azt mondják, bizonyos koron felül nem is kell, hogy játszanak a színészek, nem lesz ránk szükség. Rémálmomban benne van ez is.

Alapvetően vidám, jókedvű, optimista ember vagyok, mindig ilyen voltam, kisgyereknek is, szegénységbe, a bajban mindig megpróbáltam továbblépni. Biztos vagyok benne, hogy most is lesz még jó.

                                                    Bende Ildikó, A padlás című előadásban, Mamóka szerepében                                         Fotó: Győri Nemzeti Színház- Fehér Alexandra

 

Mi már az életből kifelé megyünk, és eddig is, amikor rossz kedvem volt, mindig azzal takaróztam, milyen jó, hogy színész vagyok.  Ha csak egy ilyen kicsike színésze is ennek a győri társulatnak, ahova tartozom. Ahova bemehetek, vagy csak a portát felhívom, megkérdezem „mi újság van”, és ahol még számítanak rám, hála a jó Istennek.

Soha nem is nézem a színházi szerepeknek a mennyiségét, a súlyát, már csak az, hogy ott bent lehetek, végtelen boldogságot szerez.  Ezt a szeretetet megpróbálom meghálálni.

A velem egykorú, vagy nálam idősebb színészóriásoknál azt látom, hogy amíg egy színész nem felejti el egy mondatát sem, addig talán úgy kéne élnie, mint Moliere-nek. A színpadon meghalni, az a legszebb. Imádott Balla Icámat akarom említeni, Áts Gyuszit, aki rákos beteg volt, nagyon- nagyon rosszul volt, mégis játszani, élni akart. 

Áts Gyula színművész még az Aranycsapat című előadásban, a Győri Nemzeti Színházban. Isten nyugosztalja!                Fotó: Győri Nemzeti Színház

„Tudod Danikám! Sokszor azon gondolkodom, mi lesz, ha az esetleges megszorítások miatt hanyagolniuk kell, ha nem játszhatok. Nekem az lesz a végem.”         

Harmadik unokám idén érettségizik Budapesten, nem lesz ballagása, nincsen tablójuk, nem lesz szerenád,ez most mind kimarad az életükből, nagyon átérzem. Remélem, hogy a ti életetekben már nem lesz több ilyen. 

Egyébként, hála Istennek él a párom, Laci bácsi. (Takács László, a Győri Nemzeti Színház egykori ügyvezető- igazgatója- a szerk.)  Nagyon remélem, hogy minél előbb tudunk találkozni a nézőkkel is. Tudom, hogy szeretnek bennünket. A színházat soha nem fogja pótolni semmi, mert onnan lehet érzelmi kötődést kapni.  Jó visszanézni, nosztalgiázni.

„De Danikám! Ez nem adja vissza azt az élményt, amikor ott játszol a közönségnek, és ahogy a közönség téged néz! Hiszek a színház jövőjében, hogy a nézők áldoznak erre és eljönnek!” – zárta gondolatait Bende Ildikó

„Örülök Danikám, hogy a szíveden viseled ezt a témát is!”

Köszönöm a beszélgetést Ildikó és jó egészséget kívánok! 
Én is köszönöm, örülök, hogy felhívtál! 

Szerkesztette: Csobay Dániel

Fotók: Győri Nemzeti Színház - Fehér Alexandra; Csobay Dániel fotográfus

 

Tánc és festészet az önkéntes karanténban - Később debütál Szendrei Georgina balettművész az Operettben

Szendrei Georgina balettművész, magántáncossal készítettem riportot, akit korábban a Győri Balett tagjaként ismerhettünk. Ma már a Budapesti Operettszínház Balettkarát erősíti. Egy új, különleges hobbijáról is kérdeztem.

Georgina 2008-ban végezte el a Táncművészeti Főiskolát. 2013-ban Kardirex-díjat kapott, 2014-ben pedig TAPS-díjjal jutalmazták táncos pályáját.  

 
Miért történt a váltásod a Győri Balettből a Budapesti Operettszínházhoz?

Néhány hónapja kerültem a Budapesti Operettszínházhoz. Szerettem volna új kihívásokban is kipróbálni magam. Sajnos pont akkor köszöntött be az önkéntes karantén időszaka, amikor váltottam, és az első fellépésem lett volna az Operettszínház színpadán, így még nem sikerült megvalósítani a munkámat. A "Viktória" című operettet mutattuk volna be április 11-én. 

Táncosként hogyan éled meg ezt az önkéntes karantén időszakot? 

Eléggé megvisel az önkéntes karantén- helyzet, mivel egy táncos a munkájában tud igazán kiteljesedni. De nem esek kétségbe, nap mint nap próbálom karbantartani a testemet, felkészülve a legközelebbi színpadra lépésemhez. Viszonylag sok időt töltöttem egyedül.

 

Egy posztod is felkeltette az érdeklődésemet! "Karanténfestészet UV fényben".
Mit takar ez valójában, és hogyan kerültél ezzel kapcsolatba? Új hobbi a láthatáron? 

Igen. Egy alkalommal, kutyasétáltatás közben észrevettem egy galériát. Éppen a bejáratnál állt a tulajdonosa, Kő Ferenc, aki beinvitált egy tárlatlátogatásra. Ez egy olyan különleges élményt nyújtott számomra, mellyel soha nem találkoztam még életem során. A galéria neve "Titok", amit az ott látott képeken keresztül értettem meg. 
A festőművész  ugyanis egy vásznon, akár 3 festményt is megjelenít. 
Először világosban látunk egy festményt, majd sötétben, UV fény mellett válik láthatóvá egy másik kép, ami témájában kapcsolódik az elsőhöz. Majd néhány festménynél egy harmadik kép is megjelenik. Ezek azonban már csak teljesen sötétben láthatóak, foszforeszkáló festékkel készülnek. 
A művész úr felkért, hogy működjek közre egy készülő festménye modelljeként. Mivel egyedül voltam az Operettszínház által kiadott feladatok megvalósításában, örültem, hogy tudunk így egymásnak segíteni. 
Ezért a festő kecskeméti műtermébe költöztem, ahol jelenleg is együtt töltjük az önkéntes karantén időszakot.  

Köszi, hogy válaszoltál, Gina és sok sikert Neked a továbbiakban is!
Én köszönöm a megkeresést Dani, nagyon örülök!

 

Szerkesztette: Csobay Dániel

Fotók: Szendrei Georgina

Születésnapi riport a levéltár igazgatójával - Bana József nyilatkozott

Bana Józsefet, Győr Megyei Jogú Város Levéltárának igazgatóját kerestem meg egy rövid, születésnapi riportra.

Mindenek előtt Isten éltesse sokáig!
Köszönöm szépen Dani, nagyon kedves vagy!  


Miként érintik Győr Megyei Jogú Város Levéltárát, mint intézményt, ezek a nehéz napok? 

A Győr Megyei Jogú Város Levéltára az egyik legősibb intézménye Győrnek. Az 1600-as évektől meg vannak a város jegyzőkönyvei és szinte minden uralkodó élete során adott kiváltságlevelet, amelyben megemlékezett a városról. 
A legtöbbet II. Mátyás 1608-ban, amikor is egy napon nyolcat állított ki. A leghíresebb az 1271-es V. István királyi várossá nyilvánító kiváltságlevele, amely sajnos nem maradt fenn eredetben, vagy Mária Terézia 1743-as szabad királyi kiváltságokat biztosító oklevele és V. Ferdinánd 1844-es pecsétadományozó oklevele.
Levéltárunk számos értékes kinccsel rendelkezik, amelyek időnként kiállításokon lehet megtekinteni.

A koronavírus terjedése időszakában a levéltár jelenleg meghatározatlan ideig zárva tart.
A levéltár ügyfélszolgálati tevékenysége telefonon és interneten zajlik zavartalanul. Postai úton mód van bizonyítványi másolat kiadására és hiteles másolatok is eljuttathatók ezen a módon.

A kutatószolgálat vezetésével megbízott dolgozó bonyolítja a központi épületben található kutatói- és ügyfélszolgálati levelezést, előkészíti a hivatalos leveleket. 

A levéltár egyedül a kutatószolgálat tevékenységét korlátozta intézményünkben, hiszen ez a feladat nem nélkülözi a személyes részvételt, de számos esetben itt is tudunk tájékoztatást adni az érdeklődőknek.

A külső telephely vezetője tart ügyeletet a műszaki fióklevéltárban, besegít az intézmény Facebook-os információinak elkészítésében. Felügyeli az ott folyó munkálatokat, amelyeket más cégek végeznek az épületben.

Remélem mihamarabb túljutunk e válságon és minden zavartalanul folytatódhat tovább.

Levéltár igazgatóként hogyan éli meg ezt az időszakot, mivel telnek a napjai az önkéntes karanténban?

Az internet világában minden lényeges dologhoz hozzáférek. Kiadványt szerkesztek, tanulmányt írok, aktív levelezést folytatok többekkel. Írásaim rendszeresen olvashatóak a helyi lapokban és a közösségi oldalon. 
Hallgatom és nézem a napi rémhíreket és reménykedem, hogy mint minden rossznak, egyszer ennek is vége szakad! Elvégre minden jó, ha a vége jó!   



Szerkesztette: Csobay Dániel
Fotók: Csobay Dániel fotográfus