Önkéntes karanténban külön, a színpadon együtt- Csikó Teodóra és Takács Zoltán

Telefonon értem el Csikó Teodórát, a Győri Nemzeti Színház énekkari tagját és Takács Zoltánt, a Győri Nemzeti Színház jelenleg rendezőasszisztensét, egykori énekkari tagját. Megkértem őket is, meséljék el, hogyan telnek a napjaik az önkéntes karanténban.  Ráadásul határozatlan ideig fellépésekre sem tudnak most járni együtt. 

" Nagyon köszönjük Dani, hogy minket is megkerestél, jólesik, hogy ránk is gondolnak!" 

" Most, hogy se tánc, se fellépés, se próbák, se előadások nincsenek, ilyenkor kicsit annak tud örülni az ember, hogy lehet aludni, takarítani, tornázni, biciklizni - amíg nem tiltják be a szabadtéri sporttevékenységet. - Naponta járok futni a töltésre, hogy a jó kondim megmaradjon. Minden rendben van, ki is takarítottam már mindent.
Bár hiába varrattam új ruhát fellépésekre, most bezárt az üzlet…” – meséli Zoltán

Megnézem azokat a filmeket, operafelvételeket, amiket csak megvásároltam, de nem volt időm megnézni. Meghallgatom azokat a cd-ket, amiket megvettem, de nem volt időm meghallgatni.          

Az ember ilyenkor tanul.  Elkezdtem összerakni két új zenei műsort falunapra, nyugdíjasoknak. Tanulok új dalokat, új táncokat találunk ki. Próbáljuk magunkat utolérni olyan téren, amire a színházi próbák és előadások alatt nincsen elég idő.

" Mi is nagyon várjuk, hogy beinduljon az élet, mert nagyon sivár így az egész, hogy se próbák, se előadás, se zene... Én magam sem énekeltem most már több mint egy hónapja, amióta itthon vagyunk. Jövő héten már szeretnék elmenni Budapestre egy énekórára a zenetanáromhoz, nagyon hiányzik a munka, már elvonási tünetem van." – tette hozzá (nevet)

„Nincsen kertem, udvarom, de még erkélyem se, tehát nem tudok kiállni énekelni. Itthon meg nincs sok értelme magamban énekelni. Hiányzik az egész csapat, kollégák, a büfés beszélgetések, a nézők, minden. Reméljük lassan normalizálódik a helyzet, aztán valami majd elindul.” 

Csikó Teodóra elmondta: „Bevallom őszintén, a munkánk eléggé intenzív, a rendes hétköznapokban a színház is elég gyakran foglalkoztat bennünket. Emellett mindig jönnek a haknik, fellépések, aminek nagyon örülünk. Ennek azért van egy kis árnyoldala, mégpedig, hogy az ember a családjával kevés időt tud tölteni.”

Most, ezzel szemben - mondván, hogy minden rosszban van valami jó-, ez a jó oldala meg van, hogy itthon lehetek a családommal.  Családi házban lakunk, mindig van munka a ház körül. 

Itthon tudok háziasszony lenni, sütni, főzni. A családom négytagú és azért a férfiak tudnak sokat enni, úgyhogy sok időt töltök a konyhában is.  Végre a húsvétot is együtt tudtuk tölteni. – mondja

Majd hozzátette:  Hiányzik a színház, hiányzik  a színpad, olyan szinten, hogy már volt, amikor azt álmodtam, hogy mentem fellépésre, tehát tudat alatt még működnek ezek a dolgok. Annyi a kellemes oldala, hogy nem kell most rohanni, kapkodni.  Lehet, hogy kicsit érdekesen hangzik, de talán a távoli nyugdíjas éveimet vetíti elő ez az időszak. Remélem, hogy, amikor majd át kell adni a stafétabotot a fiataloknak, akkor hasonlóan fogom azt az időszakot átélni. Természetesen nem a járvány megközelítéséből értem ezt…

„A gyerekeimen látom, hogy nincsen rajtuk stressz, mert teljesen máshogy élik meg a távoktatást. Sokkal nagyobb szeretetben élünk a fiaimmal is. Például gyakrabban odajönnek, átölelnek, megpuszilnak és mondják, hogy „szeretlek anya!”, azért ez olyan jó érzés egy anyának…” 

Szerkesztette: Csobay Dániel

Fotók: Takács Zoltán