2020. április 17., péntek

Színművész karanténban: Kelemen Zoltán


Kelemen Zoltán, a Győri Nemzeti Színház egykori színművésze, akihez többek között az emblematikus Portugál előadásból Sátán szerepe is köthető, elmesélte hogyan telnek a napjai az önkéntes karanténban.

 

Alapító tagja volt a szombathelyi Weöres Sándor Színháznak, de erről mesél a cikkben. 2001 óta a Savaria Történelmi Karnevál egyik legnépszerűbb előadásának, a Rabszolgavásárnak is írója és rendezője 2013-ig. 2005-ben saját novelláskötete -  "Korkórkörtérkép" címmel, 2016-ban pedig "Középkorom" címmel verseskötete - jelent meg.  

"Köszönöm az érdeklődést, szeretettel üdvözlöm volt győri kollégáimat, barátaimat és legkedvesebb városomat és annak lakóit!
Szombathelyen a Weöres Sándor Színházban- melynek alapító tagja lehettem 2008-ban- 
március 10-én játszottam az utolsó előadásomat, március 13-án pedig leállították a dán tragikomédia, az Ádám almái próbáit is. Április végén lett volna a bemutatója, egy Khalid nevű, „elterelésen” lévő pakisztáni bevándorló szerepét osztotta rám a rendező, Czukor Balázs." - mesélte Zoltán
Aztán új időszámítás kezdődött, már minden csak ahhoz képest van és lesz, ami előtte történt…
Bevallom őszintén, nagyon nehezen viselem a jelenlegi helyzetet és az abból fakadó tehetetlenséget és bizonytalansági tényezőket.
Majdnem három évtizede játszom színházakban, csak az elmúlt tizenegy - tizenkét évben negyvenhat bemutatóm volt, a számtalan egyéb fellépésről és vállalásról nem is beszélve. A pszichém, a lelkem, a testem, a bioritmusom erre a fajta terhelésre, életmódra, napirendre állította be az optimális működését. Most mindez egyik pillanatról a másikra megdőlt, a feje tetejére állt.
Hosszan sorolhatnám, mi minden hiányzik, de úgy gondolom, inkább nem teszem. Röviden: az életem.
Jelenlegi mindennapjaimat a feleségem (aki pár hete otthonról dolgozik) és három éves kisfiam társaságában töltöm a szombathelyi bérelt lakásunkban egy lakótelepen. Mivel társam napközben dolgozik ezért rengeteget vagyok kettesben a fiammal, akinek most kezd éppen nyiladozni az értelme. Ellátom, játszunk, nagyokat sétálunk, ahogyan mi nevezzük, „felfedezzük a világot”. Igyekszem lebonyolítani a bevásárlást (idős édesanyámnak is), számla és egyéb apró-cseprő ügyeket elintézni.
Hogy a művészeti vonalat is megemlítsem, publikálok egy „irodalmi karantén közösségi médium csoportba”, versvideókat készítek többek között különböző kérésekre (érettségi felkészítés, városi televízió, bécsi magyar rádió, stb.), részint pedig a magam szórakoztatására, részt veszek  különböző közösségi projektekben (például. Kis suttogás). Lehetne még sorolni, de felesleges, mert ha reális vagyok, akkor be kell, hogy lássam, lássuk, mindezek főleg pótcselekvések, ahogy másoknál is, a hiány esztétikumai, sok esetben valamiféle önigazolások. „Igen öreg, te még létezel, még fontos vagy, még alkotsz, még kellesz, még kíváncsiak rád.” Pedig valójában egyáltalán nem, illetve egyáltalán nem biztos!
"Kívánom Önöknek, hogy egészségben, a lehető legkevesebb lelki és pszichés sérüléssel vészeljék át ezt a keserűen abszurd időszakot és amennyire lehet, fogadják el és tiszteljék egymást!

Szeretettel: Kelemen Zoltán" -zárta szavait a művész 


Szerkesztette: Csobay Dániel
Fotó: wssz.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése