2020. május 8., péntek

A zene hullámain – Riport Jenei Borbálával

Jenei Borbálát, a Győri Nemzeti Színház zenekari művészét kérdeztem életéről, pályájáról és arról, miként éli meg az előadásokat a zenekari árokból nézve.


Honnan indult a zene iránt szereteted? 

Legelőször is szeretném megköszönni a megkeresésedet, mindig jól tud esni a számadás.                 Otthon, a családban kezdődött az egész. A szüleimmel és a testvéreimmel rengeteget énekeltünk. A gyerekkorom nagy részét az udvaron, a mezőkön, a dombokon, a természetben töltöttem. Szinte szó szerint így volt, mert a legelső emlékeim egy kis Nógrád megyei faluból, Erdőtarcsából vannak, ahol kisgyermek korom egy része zajlott. A falu egy völgybe épült, de a mi házunk a dombtetőn állt. Mesebeli emlék. Ugyan Budapesten születtem, de mindig is vidéken laktunk, ez a fajta élet vált természetessé a számomra. Biztosan ezért vagyok a természet rajongója a mai napig.

A zeneiskolát Lőrinciben kezdtem, hat évesen. - Ez már Heves megyében történt. - Eredetileg az „óriás hegedűt” választottam hangszeremül, de olyan pici voltam, hogy inkább a hegedűt ajánlották nekem. Valószínű innen jön, hogy a mai napig a cselló szerelmese vagyok.                               
Színes kis családi zenekar voltunk testvéreimmel, hiszen nővérem zongorázni, bátyám pedig ütő hangszereken tanult. Náluk is megmaradt a zene szeretete, hisz mind a ketten zenetanárok lettek. 
A szüleink nem zenészek, hanem gyógypedagógusok, de támogatták a döntésünket, hogy végül mindhárman zenészek lehessünk. Rengeteget szólt otthon a gitár és az énekszó. 



Milyen út vezetett végül Győrbe? 

Sokat költözködtünk, mert kinőttük a házat, az életünket és a szüleink a legjobb helyen akartak tudni bennünket. Így kerültünk végül Győr közelébe, egy bakonyi kis faluba. Innen jártunk be évekig Győrbe, általános iskolába és zeneiskolába.
Emlékszem a téli időszakban, sötétben indultunk és sötétben érkeztünk haza. Volt, hogy akkora hó esett reggelre, hogy „sajnos” a buszmegállóig sem lehetett eljutni. 

Érettségi végéig előre eldöntötted már, hogy a zenei pályán szeretnél maradni? 

Természetesen igen, bár a tanári pálya nem volt biztos, zenekari művész szerettem volna lenni. A középiskolát az - akkor még - Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában végeztem 2008-ban. Innen felvételt nyertem a Széchenyi István Egyetemre, ahol 2014-ben szereztem zenetanári diplomámat. 




Szeretettel gratulálok hozzá! A diploma megszerzése után, hogyan kezdődött a zenetanári tevékenységed?  

Köszönöm! Már az egyetem alatt, 2011-ben elkezdtem tanítani a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskolában. Nagyon élveztem, de ma már sok dolgot másképpen csinálnék. Azt hiszem, a kezdő szárnycsapások sosem, vagy csak ritka esetben kifinomultak. 


Hogyan kerültél a Győri Nemzeti Színházhoz? 

A legnehezebb időszakom a diploma évem volt, mert megkeresett a Győri Nemzeti Színház akkori zenei igazgatója -Vagyon István-, hogy menjek kisegíteni a zenekarba. Nagy kihívásnak éreztem, mert egyszerre diplomázni, szakdolgozatot írni, tanítani és zenekarozni… Nem egyszerű és addig még ilyet nem csináltam.                                                                                  
Giuseppe Verdi Rigoletto című operájában hegedültem először a színházban. Sosem felejtem, ahogy minden egyes előadás végén a könnyeimet törölgetem. Persze közben játszani is kellett. Ezt az élményt kívánom mindenkinek. Úgy átélni valami katarzis-szerűt, hogy annak te magad is alkotója vagy. 

A 2016/17-es évad óta vagyok a második hegedű szólamvezetője. Egy próbajáték után kerültem erre a posztra, mint helyettes. Mióta a zenekar teljes értékű tagja lehetek, teljesen magaménak érzem ezt a munkakört.                                                                                                                                       Színházban dolgozni teljesen más, mint például a tanítás. Munkabeosztás és a napirend szempontjából is. Eltartott egy ideig, amíg megszoktam, de nagyon megszerettem. Mostanra már az a furcsa, ha nem kell menni este próbára vagy előadásra.                                                                  
Ahogy most is, a járvány alatt… Tényleg nagyon hiányzik a színház. Az épület, a közösség, a hangulat, a zenekar, a kollégák, hogy ott mind egymásért vagyunk. Ez sokszor elhangzik, de valóban így van.



Milyen érzés számodra a zenekari árokból hallani az előadásokat, miközben Te is részese vagy a zene szolgáltatása, közvetítése által egy adott produkciónak?  

A zenekari árokban ülni különleges érzés. Nehéz is szavakba önteni. Gyakran nem látunk semmit a színpadból, csak halljuk a színészeket, énekeseket, a közvetítő kapocs a karmester. Igazán jó dolgunk van, mert Silló Istvánnal, a színház zenei igazgatójával dolgozunk, aki összetartja a csapatot. Precízen, de mégis érzelmeket közvetítve lélegzik együtt a színpaddal és így a zenekarral egyaránt. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan kiváló karmesterekkel dolgozhatunk együtt évadról-évadra, mint Medveczky Ádám, akivel a fent említett első opera élményeim születtek hat évvel ezelőtt. Ugyanitt megemlíteném a színházunkban idén debütáló Rajna Martint is, aki új színt vitt a Győri Nemzeti Színház opera játékába.                                                                                                         
A főpróbahetet, a szombati premier előtti öt napot szeretem a legjobban. Ilyenkor már nem a próbateremben játszunk, hanem a színpadon.
"Öröm megtapasztalni, ahogy a sérülékeny, érzékeny kis magból csíra, majd szeretettel való gondozás után végül érett fa lesz, melynek gyümölcsét a közönség is élvezheti. És persze mi is. Élmény minden egyes előadás, hiszen „a pillanat művészének” lenni csodálatos érzés."

A munkád javarészt ülőmunka. Hogyan tartod kézben az egészségedet?  

Fárasztó is, sokszor fáj a hátam, a nyakam főleg az intenzív próbaidőszakban. Szokásos zenész „betegségek”, de ezek oldásában segít nekem a jóga. A zenekari játék is egy folyamatos ülőmunka –ahogy te is mondtad-, így elengedhetetlen az állóképesség.  Másfél éve kezdtem el „hatha” majd „asthanga” jógát gyakorolni a YogaShala Győr stúdióban, mert egy olyasfajta mozgásformát kerestem, ami nem csak az izmokra hat. A testi-lelki egyensúlyra törekszem nap, mint nap, így ezt az utat érzem magaménak. Kiegyensúlyozottabb és erősebb vagyok. Egervölgyi Júlia vezetésével és a többi oktató hozzáértő figyelmességével egy olyan közösség része lehetek, ahol mindig számíthatunk egymásra. Nagyon várom, hogy újra elinduljon a jógás élet is.


Mivel telnek a napjaid a jelenleg kialakult időszakban? 

Sok minden nem változott, inkább úgy mondanám, hogy mindenre több és minőségibb időm jut. Gyakrabban, változatosabban és finomabbakat sütök - bár erről a páromat kellene megkérdezni. Sokat olvasok, az itthoni jógagyakorlásom is rendszeresebb és tudatosabb lett. 
Eljárunk futni a Püspökerdőbe, és a természetfotózásra is több időnk jut. Ugyan a belvárosban lakunk, mégis mindig autóba ülünk, ha a szabadba vágyunk. Ez a jelenlegi helyzettől függetlenül eddig is így volt. 
Annak ellenére, hogy vidéken éltem egészen sokáig, imádom a várost, mindig is vágytam egy belvárosi kis lakásra. Győr ilyen szempontból pont ideális, nem túl nagy, sok a zöld terület, a madárhang, a mosolygó ember.  Régen sétáltam már a belváros utcáin, jó lesz megint felfedezni a szépségét.

És persze mindemellett gyerekekkel foglalkozom. Az itthoni online tanítás nem egy egyszerű eset. Eleinte nagyon sokat fájt a fejem, egyáltalán nem voltam hozzászokva, hogy ennyit üljek számítógép előtt, de kialakult szépen egy rendszer és mostanra már gördülékenyen megy. 
A nagyobbaknál inkább lelki támasz vagyok - van mit kibeszélni -, de a sok pici szépen fejlődik ebben az időszakban is. Videókat készítek nekik, hogy segítsem a gyakorlási folyamatot. 
Ez a fajta munka sokkal több időt vesz igénybe, mint amikor személyesen találkozunk, de az elkészült segédanyagokat később is fel tudom majd használni. Sok válogatott zenét küldök nekik, hogy e téren is művelődjenek.  Nem panaszkodom, igyekszem a legjobbat kihozni a helyzetből.
Én sem vagyok egy rózsaszín vattacukor, de aki ismer az tudja, hogy pozitívan állok mindenhez. Esterházy Péter szavait idézve: „nem lévén más választásom, most szeretek élni.”


Köszönöm a beszélgetést! 
Még egyszer nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám!


Szerkesztette: Csobay Dániel 

Fotók: Falaki Máté; Győri Nemzeti Színház


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése